ACNEWS

Uma Thurman soha nem mert enni a filmekben

Fotó: Shutterstock (BAKOUNINE)
Fotó: Shutterstock (BAKOUNINE)
Döbbenetes titkot árult el a Kill Bill sztárja. Akciójelenetekre bármikor vállalkozik, de más a helyzet, ha kamerák előtt kellene ennie.
Hirdetés
Ad image

„Egy jó evős jelenet abszolút rajta van a bakancslistámon, olyan ez nekem, mint mondjuk a nudista fürdőzés, tudom, hogy létezik, de sosem próbáltam” – mondta egy interjúban Uma Thurman. A Golden Globe-díjas színésznő Jimmy Fallon talkshow-jában mesélt arról, hogy kifejezetten kellemetlenül érzi magát, ha mások előtt kell étkeznie.

A Kill Bill sztárja nem titkolja, hogy az úgynevezett „evős” jelenetek forgatása több okból is szorongást kelt benne.

„Először is, sokszor kell felvenni ezeket a jeleneteket. Másodszor is, nem választhatsz az étlapról, egyszerre kell nyelned és beszélned, tehát aggódsz azon is, hogy megfulladsz, meg nem is akarsz csámcsogni, miközben mondod a szövegedet” – indokolta fóbiájának okát.

Jimmy Fallon megjegyezte, hogy ezzel szemben például Brad Pitt szinte minden filmjében eszik – látszólag teljes természetességgel. Thurman nevetve reagált és úgy fogalmazott, neki az evős jelenet olyan, mint a nudista strandolás: tudja, hogy létezik, de még sosem próbálta.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!