ACNEWS

Életre keltette a Halálos Iramban jelenetét egy zavart nyugdíjas

Spanyol lépcső / Fotó: Shutterstock
Spanyol lépcső / Fotó: Shutterstock
A legendás Dominic Toretto után, egy idős olasz férfi is megcsinálta a nagy attrakciót. Leszáguldott az Spanyol lépcsőn kocsival. Bár ő nem szándékosan.
Hirdetés
Ad image

Egy 81 éves férfi kedden megpróbált autóval leereszkedni a Spanyol lépcsőn Rómában, de félúton a rendőrök megállították, és a kocsit daruval kellett eltávolítani.

A férfi, aki 4:30-kor Mercedes-Benz A osztályú autójával „száguldott” az olasz főváros központjában található történelmi emlékművön, alkoholtesztje negatív lett. A hatóságok nem közölték a sofőr nevét vagy állampolgárságát, sem azt, hogy navigációt használt-e, és hogy az autó az övé volt-e – írja az Idnes.

https://twitter.com/mamboitaliano__/status/1935025260232921251

Hasonló eset történt 2022 májusában, amikor egy szaúd-arábiai turista egy bérelt Maseratival felhajtott a lépcsőre és megrongálta azt. A férfi elmenekült a helyszínről, és a rendőrség csak másnap tartóztatta le a milánói Malpensa repülőtéren. A tettes akkor azt állította, hogy tévedett, mert a navigációt követte. 2018-ban egy férfi, aki nem tudta irányítani az autóját, nekiment a Spanyol lépcsőnek, 2007-ben pedig egy részeg kolumbiai sofőr próbált felhajtani rá.

A legemlékezetesebb akció mégis az volt, amikor a Halálos Iramban című akciófilm 10. részében (Fast X) a főhős Dominic Toretto száguldott le a kocsijával a híres lépcsőn, miközben egy hatalmas égő gömbtől próbálta megmenteni a civileket, óriási károkat okozva a műemlékben.

A 18. századi lépcsősor, amelyet Francesco De Sanctis építész tervezett, Róma egyik legismertebb műemléke, és szerepel az UNESCO kulturális örökség listáján. Nevét a közeli Piazza de Spagna tértől kapta, utalva a Vatikánban található spanyol nagykövetségre.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!