ACNEWS

Vin Diesel feltámasztaná barátját a legújabb filmjében

Vin Diesel / Fotó: Shutterstock
Vin Diesel / Fotó: Shutterstock
Paul Walker karaktere, Brian visszatérhet a Halálos iramban fináléjában – Vin Diesel szerint Dommal újra együtt láthatjuk őket.
Hirdetés
Ad image

Paul Walker 2013-as tragikus halála megrázta a világot. A színész a Halálos iramban-filmek egyik központi figuráját, Brian O’Connert alakította, és halálakor épp a hetedik rész forgatása zajlott. A filmet végül digitális trükkökkel, illetve Walker testvérének, Cody Walkernek segítségével fejezték be. Bár a karakter a történet szerint életben maradt, a későbbi részekben már nem szerepelt aktívan – eddig.

Most úgy tűnik, hogy Brian O’Conner még egyszer visszatérhet a vászonra – méghozzá a sorozat fináléjában. A kaliforniai FuelFest autós fesztiválon Vin Diesel személyesen árulta el a rajongóknak, hogy a Halálos iramban 11. részében újra láthatjuk őt:

„A stúdió megkérdezte tőlem, ‘Vin, be tudjuk mutatni a Halálos iramban fináléját 2027 áprilisában?’ Erre én azt mondtam, hogy három feltétellel. Az első, hogy visszahozzuk a franchise-t Los Angelesbe. A második, hogy visszatérünk vele az autós kultúrához és az utcai versenyzéshez. A harmadik pedig, hogy Dom és Brian O’Conner ismét összeállnak benne” – jelentette ki Diesel.

Hogy pontosan hogyan tér vissza Brian, még kérdéses: lehet, hogy archív jeleneteket használnak, de az is lehet, hogy digitálisan „élesztik újra” a karaktert, ahogyan azt más filmekben is láttuk már, például a Zsivány egyes-ben Peter Cushing esetében. Ott ugyan hatásos volt a megoldás, de komoly etikai vitákat is kiváltott – írja az IGN.

A rajongók körében is megoszlanak a vélemények arról, hogy helyes-e elhunyt színészeket újra képernyőre vinni CGI segítségével. Az biztos, hogy ha Brian valóban visszatér, az érzelmekkel teli és nosztalgikus pillanat lesz a Halálos iramban-sorozat búcsújában.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!