ACNEWS

Paravánnal védik az út menti halottakat

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
„NO PHOTO” paravánt vetett be az MKIF az M1-en: a bámészkodást és a fantomdugókat szorítanák vissza így a baleseteknél.
Hirdetés
Ad image

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) először alkalmazta a „takaró paraván” eszközt a kedden történt súlyos balesetet követően az M1-es autópályán – erről szerdán számolt be a cég hivatalos Facebook-oldalán. A társaság célja, hogy a jövőben rendszeresen használja ezt a módszert hasonló esetekben, elsősorban a baleset érintettjeinek védelmében.

Mint azt a bejegyzésben kiemelték, korábban már többször figyelmeztettek arra, milyen veszélyeket rejt magában, ha a balesetek helyszínén az autósok megállnak fotózni vagy videót készíteni. Ez nemcsak etikátlan, de a forgalomra is komoly kockázatot jelent.

A bámészkodás következménye gyakran a „fantomdugó”, vagyis az, amikor valós baleset nélkül is lelassul, sőt akár meg is áll a forgalom, pusztán azért, mert a sofőrök kíváncsian figyelik a történteket.

„Valakinek az édesanyja, édesapja, nagymamája, nagypapája, gyermeke fekszik ott. Egyikünk sem szeretné viszontlátni a családtagját ilyen kiszolgáltatott állapotban a social media felületeken. Ne videózzunk, ne bámészkodjunk, egyrészt, mert balesetveszélyes, másrészt kegyeleti, erkölcsi okokból is aggályos!”- A cég szerint a figyelmetlen bámészkodás és a telefonhasználat másodlagos balesetekhez is vezethet: ha valaki nem reagál időben a forgalmi helyzetre, vagy a mögötte haladó is figyelmetlen, láncreakciós ütközés történhet.

Az MKIF ezért döntött úgy, hogy – nemzetközi példák nyomán – „NO PHOTO” feliratú molinóval takarja el a balesetek helyszínét, ezzel is segítve a mentés zavartalanságát, az érintettek méltóságának megőrzését, és a további balesetek megelőzését.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!