ACNEWS

Diákmunka 2025 nyarán: ennyit kereshetnek a dolgozó tanulók

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A nyári időszak továbbra is a legintenzívebb szezon a diákok számára, ugyanakkor a diákmunka már korántsem csak a nyárhoz kötődik. Az év egészében, különösen a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban több tízezer nebuló vállal munkát.
Hirdetés
Ad image

Nyáron leginkább a Balaton környékén érezhető a szezonális felfutás, ahol a turizmus és vendéglátás adja a diákmunka jelentős részét.

A turizmus és vendéglátás területén foglalkoztatják a legtöbb diákot

„Becslések szerint a teljes nyári diákmunkás kereslet nagyjából 35-40%-át teszi ki a turizmus és a vendéglátás. Kiemeleten sokan dolgoznak a balatoni régióban a júniustól augusztusig tartó főszezonban vendéglátóhelyeken, strandokon, fesztiválokon és a különböző szálláshelyeken”

– kezdte Tóth Rozália, a Prodiák vezetője, majd így folytatta:

A legtipikusabb diákmunkák a pultozás, a felszolgálás, a fagylaltárusítás, a konyhai kisegítés, a jegyértékesítés, valamint a takarítás. Adataink szerint ilyenkor van olyan település a Balatonnál, ahol a diákok adják a szezonális munkaerő akár 60-70%-át is. Az átlagos órabérek ebben a szektorban bruttó 2300 forint körül alakulnak”

– mondta az iskolaszövetkezet vezetője a HRportálnak.

A turizmus mellett az ipari szektor a második legnagyobb diákmunka-felvételi terület. A szabadságolások miatt nyáron megnő az igény a gyárakban és termelőüzemekben is, főként Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön.

Itt főként összeszerelési, csomagolási, raktári és adminisztratív munkakörökbe keresnek diákokat. Ezekben a szektorokban az elérhető munkák aránya 25-30%, és több helyen 3 műszakos, kiemelten jól fizető pozíciók is elérhetők.

Fontos szempont, hogy otthonról is lehessen dolgozni

A diákok számára a legfontosabb választási szempont továbbra is a bér, de nem csak a magas órabér, hanem a megbízható és időben történő fizetés is kiemelt tényező.

„A diákok munkahelyválasztás előtt több szempontot mérlegelnek. Az egyik legmeghatározóbb természetesen a bérezés, de nem csupán a magasabb órabér, hanem az időben történő kifizetés is kiemelten fontos a fiatal munkavállalók számára. Ez utóbbi kapcsán sokan a diákszövetkezeteknek is utánanéznek, és igyekeznek jól bevált, megbízható diákszövetkezethez menni. Ezt követi a munkaidő és a beosztás rugalmassága, év közben különösen az iskolai órarendhez való igazodás miatt. A munkavégzés helyszíne szintén releváns szempont, a hosszabb távú gyakornoki pozíciók esetében továbbra is sokan keresik azokat a munkákat, ahol lehetőség van otthonról, home office-ban dolgozni”

 – foglalta össze Tóth Rozália.

Akár főállás is lehet a gyakornokságból, idővel

A hosszabb távú, szellemi munkaköröknél, gyakornoki pozícióknál egyre nő a kereslet a nyelvismerettel rendelkező diákok iránt, különösen az angol mellett a francia és a német nyelvek esetében. Az informatikai és mérnöki tudással rendelkező fiatalokra is kiemelkedő kereslet mutatkozik.

A tapasztalatok szerint sok diák hosszabb távon marad meg egy cégnél: gyakran a gyakornoki időszak után főállású munkavállalóként is ott maradnak. Az ipari, kereskedelmi és kiskereskedelmi szektorban egész évben van igény diákmunkára, ezen belül különösen népszerűek a ruházati üzletekben kínált pozíciók.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!