ACNEWS

Jellegzetes szaga van a Parkinson-kórnak korai stádiumban

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A kutyák képesek kiszagolni a Parkinson-kórt – brit kutatás szerint korai diagnózist segíthetnek, már Németországban is bevetik őket.
Hirdetés
Ad image

Reménykeltő áttörést ért el a brit Bristoli Egyetem egy új tanulmányban, amely szerint kutyák képesek kiszagolni a Parkinson-kór jelenlétét még a korai stádiumban. Magyarországon mintegy 25 000 embert érint ez a neurodegeneratív betegség, mely remegéssel, izommerevséggel és egyensúlyzavarokkal jár. Németországban már szolgálatban is áll az első „diagnosztikai kutya” – Ludwig.

A tanulmány során két, speciálisan szagfelismerésre képzett kutyát tanítottak be arra, hogy bőrkenetminták alapján felismerjék a betegséget. A kutatás eredményeit a Journal of Parkinson’s Disease című tudományos folyóirat közölte.

„A Parkinson-kór diagnosztikáját megnehezíti, hogy főként tünetek alapján történik. A biomarkerek korai felismerése kulcsfontosságú lehet” – nyilatkozta Nicola Rooney, a kutatás vezetője. A Parkinson-kór során az agy középső területén lévő idegsejtek pusztulnak el, és ez mozgásproblémákhoz vezet. Korai felismerés esetén a terápiát is időben el lehetne kezdeni – írja a krone.at.

A kutatás során a kutyákat 90 Parkinson-beteg faggyúmintájával képezték ki. A kettős vakpróbában 40 beteg és 60 egészséges ember mintáját vizsgálták – utóbbiak korban, nemben, testtömeg-indexben és dohányzási szokásaikban hasonlóak voltak a betegekhez. A kutyák 70, illetve 80 százalékos pontossággal azonosították a beteg mintákat, és még megbízhatóbban – 90, illetve 98 százalékos arányban – az egészségeseket.

A kutatók egyelőre nem tudják, pontosan mit szagolnak ki az állatok. Bár a tanulmány szerzői nem feltételezik, hogy a kutyák rutinszerűen bevethetők lennének diagnosztikára, a német neurológus, Lars Timmermann szerint a korai felismerésben szerepük lehet. „Egy szimatoló kutya szimpatikus, egyszerű és költséghatékony módja lehet a korai diagnózisnak” – mondta Timmermann, a Német Neurológiai Társaság volt elnöke.

A németországi Bottrop városában például már aktívan használják Ludwig nevű terápiás kutyát Parkinson-betegeknél. Bár az állatok nem gyógyítanak, jelenlétük pozitív hatással van a páciensek fizikai és lelki állapotára is.

A Parkinson-kór az Alzheimer után a második leggyakoribb idegrendszeri leépüléssel járó betegség, elsősorban időseket érint. Az agy dopamintermelő idegsejtjeinek pusztulása miatt a test egyre kevésbé tudja koordinálni a mozgást, így remegés, izommerevség és járásproblémák jelentkeznek. A kutyák szimatára épülő korai felismerés új irányt nyithat a diagnosztikában – és talán egy napon a megelőzésben is.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!