ACNEWS

Robbantani akart a dunaújvárosi az elmaradt koncert miatt

Az ír Kneecap zenekar Sziget Fesztiválra tervezett fellépése hetek óta közéleti viták kereszttüzében állt, antiszemita kijelentéseik miatt végül a magyar kormány kitiltotta őket az országból. A döntés nemzetközi visszhangot váltott ki, a zenekar dühös üzenetben reagált, az online térben pedig valaki bombatámadással fenyegette meg az Országházat – őt a rendőrség még aznap elfogta.
Hirdetés
Ad image

Hetek óta vita tárgyát képezte, hogy az ír Kneecap zenekar antiszemita megnyilvánulásai miatt felléphet-e a Sziget Fesztiválon. Egy petíció is indult a tiltakozás jegyében, melyet többek között Dés László, Demjén Ferenc és Majka is aláírt.

A magyar kormány végül úgy döntött, hogy három évre kitiltja a zenekart Magyarország területéről, indoklásuk szerint a terroristákat támogató együttes nem léphet be az országba. A Sziget korábban megerősítette, hogy a raptrió fellép a fesztiválon, azonban egy, a Glastonbury Fesztiválon történt incidens miatt nyomozás is indult ellenük. A döntésre a zenekar az X-en reagált, ahol bocsánatot kértek magyar rajongóiktól, majd a budapesti Pride és Netanjahu nevének említésével fejtették ki véleményüket.

„Orbán Viktor tekintélyelvű kormánya szerint »nemzetbiztonsági fenyegetést jelentünk«, ami kurvára felháborító egy olyan embertől, aki néhány hete még hősként üdvözölte Netanjahut, a körözött háborús bűnöst. Tetteinek nincs jogalapja, a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el soha semmilyen bűncselekményért egyetlen országban sem. Mi minden gyűlöletbűncselekmény ellen kiállunk, a Kneecap a szeretetet és a szolidaritás védelmezi, valamint felhívjuk a figyelmet az igazságtalanságokra, ahol ezzel találkozunk” – írta a rapcsapat.

A hír természetesen hatalmas sajtóvisszhangot kapott, az egyik hírportál erről szóló közösségi média bejegyzése alatti hozzászólásában 2025. július 25-én valaki azt írta, hogy emiatt házi készítésű pokolgépet fog robbantani az Országháznál.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. Még aznap azonosították a hozzászólás íróját, akit dunaújvárosi lakhelyén a BRFK nyomozói a Bűnügyi Bevetés Osztály munkatársaival közösen fogtak el, tőle informatikai eszközöket is lefoglaltak – adta hírül a police.hu.

A 26 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Beismerte a bűncselekményt, de részletes vallomást nem tett.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!