ACNEWS

Jó hír, hosszabb lesz a kisföldalatti vonala

M1 metró / Fotó: Shutterstock
M1 metró / Fotó: Shutterstock
Jó hír a Budapestieknek, meghosszabbítják a kisföldalatti útvonalát - évtizedek óta várnak erre a fővárosiak.
Hirdetés
Ad image

Előkészítési szakaszba lépett a budapesti M1 metróvonal, azaz a kisföldalatti felújítása és meghosszabbítása.

A jelenlegi koncepció szerint a földalatti vonalát teljesen akadálymentesítenék, új megálló épülne a Hungária körútnál, hogy könnyebben legyen elérhető az 1-es villamos. A földalatti meghosszabbítási lehetőségeit, annak pontos nyomvonalát vizsgálják, összefüggésben a Rákosrendezőre tervezett fejlesztéssel.

A műszaki tartalom a beérkezett észrevételek alapján, az előzetes piaci konzultációt követően kerül véglegesítésre.

Az 1896-ban megnyílt M1-es metró a kontinens első földalattija volt. Az utolsó komolyabb felújítás 1987-ben történt, a jelenlegi bővítési koncepció 2014-ben született meg. A vonal rövidsége és korlátozott átszállási kapcsolatai miatt ma már nem felel meg a korszerű közlekedési igényeknek. Bár az M2 és M3 metróval összeköttetésben van, a többi villamosvonalhoz és a vasúthoz nem kapcsolódik közvetlenül.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!