Ez azt jelenti, hogy már nem csak egészségügyi okból – például daganatos betegség kezelése vagy súlyos nőgyógyászati probléma miatt – lehet petesejtet lefagyasztani, hanem tudatos családtervezés céljából is. A változtatásról eddig csak a Humánreprodukciós Igazgatóság honlapján jelent meg rövid közlemény, az állami meddőségi központok sem kaptak részletes protokollt. Ennek ellenére már most akadnak érdeklődők, akik azonban egyelőre csak annyit hallanak az intézetekben: várni kell, amíg a pontos feltételek és árak nyilvánossá válnak.
Fizetős lesz, de legalább engedélyezték
A szakma régóta sürgette a lehetőséget, amelyet Nyugat-Európában már évek óta használnak a termékenység megőrzésére. A kérdés először idén tavasszal került komolyabban napirendre, amikor a Magyar Kórházszövetség konferenciáján az egészségügyi vezetők utaltak a közelgő változtatásra.
„Ne kelljen már Brnóba mennie azoknak a fiatal pároknak, akik petesejtdonort szeretnének találni” – mondta áprilisban Takács Péter egészségügyi államtitkár, bár ekkor már a petesejtdonációról is beszélt. A döntés hátterében az áll, hogy megszűntek a kormány és a vallási vezetők etikai fenntartásai. Ugyanakkor a szakemberek szerint több kérdés is nyitott.
„Nagy kérdés, hogy finanszírozza-e majd a NEAK ezeket a beavatkozásokat a lombikeljárásokhoz hasonlóan, vagy sem. Ahhoz képest, hogy tavasszal még mindig elérhetetlennek tűnt a lehetőség, az engedélyezés gyorsasága akár választási fogásként is értelmezhető” – fogalmazott egy, a meddőségkezelésre rálátó szakember.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a Menedzsment Fórumnak megerősítette: a szociális célú petesejtfagyasztás nem tartozik a társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatások közé, vagyis teljes mértékben térítéses lesz. „A díjakról az adott szolgáltatónál lehet tájékozódni” – írták a portálnak adott válaszukban.
15 évig tárolják a petesejteket
A rendelet szerint a beavatkozás 18 éves kortól végezhető, felső korhatár nincs rögzítve, de a szakmai irányelvek 35 évig javasolják, mivel a petesejtek minősége és száma ezt követően jelentősen romlik. A gyakorlatban legkésőbb 38 éves korig vállalják az eljárást, ha a páciens egészségi állapota megfelelő.
A külföldi árak jelentős szórást mutatnak: Csehországban 650–876 ezer forint körül van a fagyasztás, ehhez jönnek a gyógyszer- és vizsgálati költségek. Angliában akár 3,3–3,7 millió forintot is elkérhetnek egy ciklusért, ráadásul a tárolás és a későbbi felhasználás díja külön fizetendő.
Az OKFŐ azt is elmondta, hogy a fagyasztott petesejteket általában 15 évig tárolják, ezután a tulajdonos dönthet azok sorsáról.







