ACNEWS

Csillog az arcunk: hazatért a 636.

Fotó: HUNOR / Facebook
Fotó: HUNOR / Facebook
Kapu Tibor kutatóűrhajós sikeres küldetését követően hétfőn hazatért Magyarországra. Az Axiom–4 misszió tagjának teljesítménye újra a nemzetközi figyelem középpontjába emelte hazánkat.
Hirdetés
Ad image

Kapu Tibor neve mára nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon is ismert és elismert. A kutatóűrhajós 45 évvel Farkas Bertalan történelmi űrrepülése után ismét felírta hazánk nevét a csillagok közé: ő lett a 636. ember a világon, aki eljutott a világűrbe.

Kapu Tibor ismét magyar földön

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénységének tagjaként Kapu Tibor 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én tért vissza a Földre, fedélzetén több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal – köztük a NASA berendezéseivel és a kísérletek értékes adataival.

A Földre való visszatérést követően Kapu Tibor Houstonban vett részt a szükséges rehabilitáción, amely mostanra sikeresen lezárult. Így hétfő délelőtt ismét magyar földre lépett: 11 órakor szállt ki a Magyar Honvédség repülőgépéből a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, kezében a magyar zászlóval, amely méltó szimbóluma volt a pillanatnak.

A történelmi érkezésnél számos ismert személyiség fogadta. A repülőtéren köszöntötte őt Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, aki maga is részt vett a kutatóűrhajósok felkészítésében. A családtagok mellett ott volt Cserényi Gyula is, hogy személyesen tisztelegjen a hazatérő űrhajós előtt.

Ő is akkora példakép lehet, mint Farkas Bertalan

A magyar űrutazó 8 hónapja járt utoljára Magyarországon, így nem meglepő, hogy meghatottan és szeretetteljesen fordult a jelenlévőkhöz.

„Magyarország ma büszkébb, kíváncsibb, fejlettebb és meghatározóbb, mint 8 hónappal ezelőtt. Ma egy kicsit egyenesebb a hátunk. Ma egy kicsit magasabbra emeljük a tekintetünket és kicsit jobban csillog az arcunk is. Azt akarom ezzel csak mondani, hogy jól áll nektek az űrkutatás” – kezdte Kapu Tibor a sajtótájékoztatón, amelyet a Facebook-oldalán élőben közvetített. Ezt követően köszönetet mondott a családjának, a támogatóinak, a külügyminisztériumnak és a Hunor-programnak is.

Kapu Tibor teljesítménye nemcsak a tudományos eredményekben mérhető: példája minden magyar számára bizonyíték arra, hogy elszántsággal, szorgalommal és hittel a legnagyobb álmok is valóra válhatnak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!