ACNEWS

Szeptembertől kevesebbet fizetnek a visszaváltott palackokért

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Szeptembertől változik a palackvisszaváltás díja! A MOHU igazságosabb rendszert ígér,de már most rengetegen tiltakoznak a bevételkiesés miatt.
Hirdetés
Ad image

Jelenleg Magyarországon havonta mintegy 300 millió palackot váltanak vissza, ám az eloszlás egyenetlen: a kisebb üzletekben jóval kevesebb, míg a nagyobb élelmiszer-áruházakban kiemelkedően sok visszaváltás történik.

A MOHU szeptember 1-jétől ezen szeretne változtatni, azonban az Országos Kereskedelmi Szövetség több ponton is kifogást emelt a tervezett módosítás ellen. Fő problémájuk, hogy az eddigi palackonkénti 7,5 forintos gépi visszaváltási díj helyett ősszel a 400 négyzetméternél nagyobb boltok már csak 3,5 forintot kapnának.

„A visszaváltás jelenleg rendkívül intenzív: másodpercenként körülbelül 200 palack kerül leadásra, havi szinten pedig eléri a 300 millió darabot” – közölte a Pénzcentrummal a MOHU.

Nagy változások jönnek

Az országban jelenleg mintegy 3900 automata és közel 1700 kézi visszaváltópont működik. A REpont automaták európai összevetésben is kiemelkedően, körülbelül 95%-os rendelkezésre állással üzemelnek, ami azt jelenti, hogy a 3900 berendezés közül egyszerre csupán nagyjából 100–180 eszköz lehet átmenetileg üzemen kívül.

Az átlagos visszaváltási arány már többször meghaladta a 80%-ot, ami nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó. A terhelés eloszlása azonban nem arányos: vannak kisboltok, ahol alacsonyabb a visszaváltás, míg egyes nagyobb élelmiszer áruházakban kiemelkedően nagy a forgalom, vagyis a sorban állás is elképzelhető. Éppen úgy, mint a pénztáraknál ezekben az üzletekben.

A változás több mint 1700 kisbolt számára jelent előnyt, hiszen számukra emelkedik a kezelési díj mértéke, ami komoly támogatást nyújthat a KKV-szektornak. Ez nemcsak a vállalkozásoknak, hanem a lakosságnak is kedvez, mivel a palackok visszaváltása így egyre több településen, a lakóhelyhez közelebb, gyorsabban és kényelmesebben válik elérhetővé.

A kisebb üzletek ezzel párhuzamosan további bevételi lehetőséghez jutnak. A cél az, hogy a visszaváltási szolgáltatás ne csupán a nagyáruházakban, hanem minél több helyszínen – így a kisboltokban és az önkormányzatok által működtetett kézi visszaváltó pontokon – is biztosított legyen.

A kereskedők tiltakoznak

Az új rendszer azonban nem mentes a kritikáktól. A Pénzcentrum megkeresésére az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára elmondta: több súlyos kifogásuk is van a MOHU szeptembertől életbe lépő, palack-visszaváltáshoz kapcsolódó költségtérítési tarifájával szemben.

Az OKSZ kezdeményezte a döntés azonnali visszavonását. Hangsúlyozták, hogy a díjmódosítást csak széles körű egyeztetést követően lenne szabad végrehajtani, amelyben minden érintett fél érvei is teret kapnak.

A MOHU szakértői pedig az OKSZ álláspontjával nem értenek egyet. A Pénzcentrumnak hangsúlyozták: eddig mintegy 18 milliárd forintot fizettek ki a boltoknak kezelési díjként, az összeg jelentős részét a nagyobb láncok kapták, mivel a vásárlók a palackok és dobozok jelentős részét ilyen üzletekben váltják vissza. A kezelési díjak rendszere most azért változik meg, hogy egy, a korábbinál igazságosabb, a valós költségeket jobban tükröző díjrendszer jöjjön létre.

A palackok visszaváltásakor kapott összeg az üzletek forgalmának növekedéséhez is hozzájárul. A MOHU 100 százalékban kifizeti a boltoknak a papírutalványok összegét, még akkor is, ha a vásárló végül nem is használja fel azokat, mert elveszett vagy éppen elszakadt.

Lesznek vesztesei a változásnak

Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára kiemelte, hogy a hipermarketek, szupermarketek és diszkontok adják a visszaváltások közel kétharmadát, így ha a vásárlóknak a folyamat kényelmetlen lesz, „megszűnik a körforgás, a legrosszabb változat a kint maradó palack”. Szerinte a jogszabály az indokolt költségek megtérítését írja elő, de a mostani 7,5 forintos tarifa is veszteséges, a szakértői vélemény alapján legalább 10 forintra lenne szükség, inflációval számolva még többre.

„A díj csökkentése további évi 6,5 milliárd forint bevételkiesést okozna a kereskedőknek” – figyelmeztetett az OKSZ főtitkára.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!