ACNEWS

Sokkoló tragédia: másfél éves kisfiú halt meg az étterem udvarán

illusztráció / fotó: Shutterstock
illusztráció / fotó: Shutterstock
A gyermek több társával együtt játszott egy magánbölcsődéhez közeli étterem udvarán, de a nevelőnők rövid időre felügyelet nélkül hagyták. Csak akkor vették észre, hogy hiányzik, amikor létszámellenőrzést tartottak.
Hirdetés
Ad image

Nem tudták már megmenteni annak a kisfiúnak az életét, aki egy temesvári étterem udvarán lévő dísztóba fulladt bele – írta meg a Maszol. A lap szerint a tanítók és az étterem tulajdonosa között megegyezés volt arról, hogy a kicsik játszhatnak ott, amíg nem érkeznek meg a fizető vendégek.

Amikor felfedezték, hogy nincs meg az 1 éves és 8 hónapos kisfiú, azonnal keresni kezdték, és meg is lelték a vízben. Bár rögtön riasztották a mentőket, ők már nem tudtak segíteni rajta.

„Sajnálatos módon a helyszínen végzett újraélesztési kísérletek ellenére a kisfiú elhunyt. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás”

– közölte Aurora Piperea, a Temes megyei rendőrség szóvivője.

Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A bölcsőde alkalmazottait kihallgatásra idézték be, a tragédia körülményeinek pontos feltárása érdekében a rendőrség nyomozást indított.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!