ACNEWS

Váratlan hatása van az aszpirinnek a rák kiújulására

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Svéd kutatók jelentős felfedezést tettek: az alacsony napi adag aszpirin csökkentheti a vastag- és végbélrák kiújulásának kockázatát azoknál a betegeknek, akiknél bizonyos genetikai mutációk találhatók.
Hirdetés
Ad image

A Karolinska Intézet által vezetett tanulmány szerint azok a betegek, akik a tumor eltávolítása után napi 160 mg aszpirint szedtek, több mint 50%-kal kisebb eséllyel tapasztalták a rák visszatérését három éven belül – összehasonlítva a placebót szedő páciensekkel.

A gyulladáscsökkentő hatásában az ereje

„Úgy gondolom, hogy ez megváltoztatja a klinikai gyakorlatot. Ha valakinek voltak mutációi, a rák kiújulásának kockázata több mint 50%-kal csökkent. Ez egy óriási hatás”

– mondta Anna Martling professzor, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója.

A vizsgálatban több mint 3500, vastag- vagy végbélrákkal kezelt beteget követtek Svédországban, Norvégiában, Dániában és Finnországban. A genetikai tesztek kimutatták, hogy a résztvevők 37%-ánál olyan mutációk voltak jelen, amelyek a PI3K nevű biológiai útvonalon keresztül válnak fogékonnyá az aszpirin hatásaira – írta a The Guradian.

A gyógyszer valószínűleg úgy fejti ki rákellenes hatását, hogy csökkenti a gyulladást, célozza a PI3K útvonalat, és mérsékli a vérlemezkék aktivitását, amelyek a tumorsejteket elrejthetik az immunrendszer elől.

Nem csak azért jó, mert olcsó

Bár az aszpirin több mint száz éve van forgalomban, hosszú távú használata kockázatokkal járhat. A vizsgálat során négy beteg tapasztalt súlyos mellékhatásokat, köztük allergiás reakciókat, gyomor-bélrendszeri vérzést és agyvérzést, és sajnos egy halálesetet is az aszpirin szedésével hoztak összefüggésbe.

„A rák megelőzése életeket menthet meg, és új módjainak megtalálása kulcsfontosságú a rák elleni küzdelemben. Egyre több bizonyíték van arra, hogy bizonyos embercsoportokban az alacsony dózisú aszpirin védelmet nyújthat a bélrák ellen”

– hangsúlyozta Dr. Catherine Elliott, a Cancer Research UK kutatási igazgatója.

A szakértők szerint a tanulmány alátámasztja a genetikai tesztek fontosságát a vastag- és végbélrákos betegek körében, hogy azok, akik a legnagyobb hasznot húzhatják az aszpirinből, megkaphassák a gyógyszert. „Ez egy széles körben elérhető gyógyszer, amely nagyon olcsó” – tette hozzá Martling professzor.

Világszerte évente közel 2 millió embernél diagnosztizálnak vastagbélrákot, és a kiújulás megelőzése kulcsfontosságú a túlélés és az életminőség javítása szempontjából.

Magyarországon a vastag- és végbélrák (kolorektális rák) a második leggyakoribb rosszindulatú daganattípus, évente körülbelül 9-10 ezer új esetet diagnosztizálnak, és nagyjából 5 ezren halnak bele. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!