ACNEWS

Pánik Miskolcon: medvék támadnak a családi házakra

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Miskolcon erdőszéli városrészében a szülök ki se merik engedni már az utcára a gyerekeiket. Féltim önmagukat is, mert a medvék már nem csak bóklásznak, de be is kopogtatnak a házakba. Eddig csak a vaddisznók garázdálkodtak a városban.
Hirdetés
Ad image

Miskolcon a perecesi városrészben a helyi hírportálnak nyilatkozók azt állítják, volt, akihez be akart menni a nagyvad és az ajtaját kapargatta, míg máshoz csak az ablakon kukkantott be.  

„A nemzeti park munkatársai nem látták a nagyvad nyomait a szóban forgó környéken, ennek ellenére nem zárható ki, hogy a hír igaz” – hangsúlyozta Hollósy András alpolgármester a hiradónak, és fokozott óvatosságra intette a lakosságot, különösen a zárt kertek tulajdonosait. „Közel vagyunk Felvidékhez, ahol van medveszaporulat, ez az állat naponta akár 50 kilométert is megtesz. Városunkban sok a zártkerti ingatlan, az érett vagy lehullott gyümölcsök pedig csalogatóak lehetnek a vadállatok számára is. Miskolctapolcán a hegy környékén is láttak már medvét” – sorolta az alpolgármester

Miskolcon gyakoriak a medveészlelések, korábban egy avasi játszótér mellett, Lyukó-völgyben és Miskolctapolcán is láttak már medvét, most pedig a perecesiek félnek sötétedés után kimenni az utcára.

De a vaddisznók is egyre merészebbek. Számos lakott övezetben, például az Avason is rendszeresen találkoznak nagy létszámú kondákkal. A Bükk ölelésében fekvő városban komoly kihívást jelent a lakott övezetbe tévedő vadállomány.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!