ACNEWS

Gonosz lányokkal vette körül magát Joe Biden

Joe Biden / Fotó: Shutterstock
Joe Biden / Fotó: Shutterstock
Joe Biden közeli munkatársait „gonosz lányok szektájához” hasonlította Jill Biden volt sajtótitkára, aki szerint kultuszszerű légkör uralkodott az elnök körül.
Hirdetés
Ad image

Jill Biden volt sajtótitkára, Michael LaRosa a Fehér Ház belső köreit mérgező légkör kialakításával vádolta meg. Egy kultuszhoz hasonlította, ahol a „gonosz lányok” uralkodtak. Szavai egybeestek Kamala Harris volt alelnök memoárjának megjelenésével, amelyben szintén kitér a Fehér Ház munkatársainak kettős viselkedésére vele szemben.

LaRosa, aki 2020-tól dolgozott Biden csapatában, 2021 elejétől 2022 júliusáig Jill Biden sajtótitkára volt. Úgy nyilatkozott, hogy a Fehér Ház belső körei egy „Biden-buborékot” alkottak, amely tele volt zaklatókkal. A helyzetet a „Mean Girls” (itthon Bajos csajok) című filmhez hasonlította, mondván: befolyásos munkatársak töltötték be Regina George ( a filmben szereplő főgonosz lány) szerepét, akik intrikáikkal és lojalitási próbákkal félelemkeltő közeget teremtettek.

LaRosa szerint ezek az emberek végső soron nem az elnököt és a first ladyt szolgálták, hanem magát ezt a sajátos kultuszt, ahol szándékosan összemosták a Bidenek akaratát a tanácsadóik manipulációival.

A volt szóvivő kiemelte az ellentmondást is: Biden nyilvánosan mindig azt hangoztatta, hogy bárkit azonnal elbocsát, aki tiszteletlenül bánik kollégáival. Ezzel szembeállítva magát elődje, Donald Trump kaotikus stílusú adminisztrációjával. Ugyanakkor – LaRosa szerint – Biden akaratlanul is hatalmat adott „a politika legkegyetlenebb és legaljasabb embereinek”.

Bár neveket nem említett, a körülmények alapján sokan Anthony Bernalra mutattak, aki Jill Biden kabinetfőnöki feladatait látta el, és a first lady „munkahelyi férjeként” emlegették. Bernalt a sajtó és több korábbi alkalmazott is azzal vádolta, hogy zaklató és elviselhetetlen munkakörnyezetet teremtett – számolt be róla a FoxNews.

Kamala Harris most megjelent memoárja, a „107 nap”, megerősítette ezeket a vádakat. Harris arról írt, hogy Biden stábja tudatosan terjesztett róla negatív pletykákat. Harris szerint ezt az ellenségeskedést az a félelem táplálta, hogy sikerei elhomályosíthatják az elnököt. Ő viszont úgy látta: eredményei Biden erejét bizonyítják, és azt üzenték az országnak, hogy biztonságos kezekben van a vezetés. Különösen az elnök kora körüli viták fényében.

A memoárban Harris egy konkrét esetet is felelevenített: 2024 szeptemberében, közvetlenül Trump elleni vitája előtt Joe Biden személyesen hívta fel, mert aggódott a róla terjedő hírek miatt. Ez a telefonhívás Harrisben megerősítette a kötelességérzetet, még ha más Fehér Ház-beli munkatársak nem is támogatták őt.

LaRosa felszólította Harrist, hogy továbbra is mondja ki az igazságot. Mint felidézte, neki annak idején azt mondták: Bidennek indulnia kell, „mert ő (Harris) nem alkalmas”.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!