ACNEWS

Tarol a járvány a magyarországi iskolákban: már 113 megbetegedést jelentettek

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Két hazai iskolából már 113 megbetegedést jelentettek, és mindez csak egyetlen hét eredménye.
Hirdetés
Ad image

Újabb járvány rázta meg a hazai köznevelési intézményeket: Hajdú-Bihar vármegyében két iskolában is tömeges gastroenteritis-fertőzést azonosítottak. A hányással, hasmenéssel járó megbetegedés-sorozat szeptember 10-én kezdődött, és már 113 diákot, illetve dolgozót érintett. A fertőzés gyors lefolyású volt – a tünetek 24 órán belül megszűntek –, így kórházi ellátásra szerencsére nem volt szükség adta hírül a Haon.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatása szerint 375 főt tekintenek potenciálisan veszélyeztetettnek. A járványügyi kivizsgálás során a közös főzőkonyháról érkező ételek szerepe is felmerült, ezért az élelmiszerbiztonsági hatóságot is bevonták a vizsgálatba. Nyolc beteg esetében laboratóriumi mintavétel történt, az eredmények még folyamatban vannak.

A hajdú-bihari járvány mellett a 37. héten más megbetegedések is megjelentek az országban: egy 82 éves férfinél például Nyugat-nílusi lázat diagnosztizáltak, így az idei hazai esetek száma már tízre nőtt. A legtöbb beteget kórházban kezelik idegrendszeri tünetek miatt. Emellett több vármegyei adat is figyelmeztető: Hajdú-Biharban például nyolc Campylobacter- és hét szalmonella-fertőzést is rögzítettek, nőtt a skarlátos esetek száma, és bár ritkábban, de rotavírus, hepatitis A és bárányhimlő is előfordult.

A szakemberek szerint a mostani helyzet azt mutatja, hogy a járványügyi kockázat az iskolákban és közösségi konyhákon továbbra is komoly, ezért kiemelten fontos a higiénés szabályok betartása, a megbetegedések gyors jelentése és a fertőzésgyanús élelmiszerek ellenőrzése.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!