ACNEWS

Ez már a háború szele: szombat délben minden mobilra riasztás érkezik

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Minden mobilon megszólal a riasztás, még a lenémított vagy repülő üzemmódban lévő telefonok is jelezni fognak.
Hirdetés
Ad image

Szombat délben Szlovéniában először küldenek majd országos vészriasztást közvetlenül a mobiltelefonokra. A rendszer azt ígéri, hogy veszély esetén nemcsak szirénák, rádió- és tévéadások, de az általunk mindig kézben tartott okostelefon is figyelmeztetni fogja az embereket. Ilyen veszélynek számít a háborus támadás, az árvíz, vagy más katasztrófa is – adta hírül az e-utrip.si.

A tesztidőpont 2025. szeptember 27-én 12 órakor lesz, amikor a jogi alapokat és technológiai lehetőségeket most előkészítő ország először teszteli a mobilos riasztási rendszert. A lépés jól jelzi az európai trendet, ahol a háborús félelmek ellen is egyre több helyen alkalmaznak hasonló rendszereket. A szombati teszt tehát nem pusztán próba: jelzi, hogy az állam mennyire komolyan veszi az ország biztonságát és hogy hajlandó korszerű technológiai eszközöket bevetni a lakosság védelmében.

Magyarországon idén májusában lépett életbe az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy az állam push értesítéseket küldjön mobiltelefonokra vészhelyzet esetén. Ezzel jogi alapot teremtettek arra, hogy hasonló rendszert működtessenek. Ez a változás azért fontos, mert a mostani SMS-rendszer számos korláttal küzd: lassabb, sokszor elakad a sorban, és nem tud elérni olyan telefonokat sem, amelyek le vannak némítva. A push-értesítésekkel viszont akár néma mód esetén is megszólalhat a riasztás – így nagyobb biztonságot lehet nyújtani.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!