ACNEWS

Első vérig: kétéves kislány lett Nepál szűzistennője

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Egy két éves kislány lett Nepál új Kumari istennője, aki elzártan él majd a Katmanduban, és első menstruációjáig tölti be szent szerepét.
Hirdetés
Ad image

Aryatara Shakya lett Nepál új élő gyermekistennője – a Kumari. A hagyomány szerint a Kumari (a szűz) a hindu Taleju istennő földi megtestesülése, aki az országot és lakóit védi.

Aryatarát kedden iktatják be hivatalosan a tisztségébe, elődje, a 11 éves Trishna Shakya (nyitóképünkön) a hétvégén jelent meg utoljára nyilvánosan egy szertartáson.

A kiválasztási folyamatot magas rangú buddhista papok és egy királyi asztrológus felügyelik. A jelöltnek a Shakya kasztból kell származnia, emellett külsejét és horoszkópját is figyelembe veszik. A hagyomány része egy bátorságpróba is, amelyet emberi jogi szervezetek gyakran kritizálnak: a legendák szerint a kisgyermeknek többek között levágott állatok látványával vagy kígyókkal kell szembenéznie – írta a Bild.

A Kumari addig tölti be szerepét, amíg el nem éri első menstruációját. Ezalatt Katmandu templom-palotájában él, elzárva a külvilágtól, szüleit is csak hetente egyszer láthatja. A látogatók áldásért keresik fel, de ő maga ritkán hagyhatja el a palotát.

Bár az elmúlt években lehetőséget kaptak az oktatásra, a volt kumarik számára gyakran nehéz visszailleszkedni a hétköznapi életbe. Gyermekkoruk nagy részét elszigetelten, szigorú rituálék között töltik, így később újra meg kell tanulniuk a hétköznapi élet szabályait.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!