ACNEWS

Hullakereskedéssel vádolják a világ leghíresebb egyetemét

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A Harvard Egyetem perelhető, mert a bíróság szerint felelős lehet a boncmester fekete piaci holttestrészekkel való kereskedéséért.
Hirdetés
Ad image

A Massachusettsi Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a Harvard Egyetem ellen indított pereket nem lehet elutasítani: az intézmény perelhető azoknak a családoknak az ügyeiben, akik szerint az egyetem felelőtlenül kezelte hozzátartozóik testét, amelyeket orvosi kutatásra ajánlottak fel.

A felperesek szerint az egyetem évekig nem tett semmit, miközben Cedric Lodge, a Harvard orvosi karának korábbi boncmestere a holttestek testrészeit – köztük fejeket, szerveket és bőrt – ellopta, majd feleségével együtt a feketepiacon értékesítette. A bíróság szerint a családok elég bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a Harvard nem járt el jóhiszeműen, és „szörnyű, megalázó bánásmódot” tűrt el a donorok maradványaival kapcsolatban.

A döntéssel a bíróság újraindította az egyetem anatómiai adományprogramjának vezetője elleni eljárást is. A Harvard közleményében elítélte Lodge tetteit, és „visszataszítónak, az egyetem értékeivel összeegyeztethetetlennek” nevezte az esetet – számolt be róla a Reuters.

Lodge májusban bűnösnek vallotta magát lopott áruk államközi szállításában, és jelenleg ítélethirdetésre vár. A hatóságok szerint 2018 óta zajlott a kereskedelmi hálózat, amelyben több tucat felajánlott testből származó testrészt értékesítettek.

Összesen 12 perben 47 hozzátartozó perli az egyetemet, amely szerintük nem biztosította a megfelelő ellenőrzést, és szemet hunyt a visszaélések felett egészen 2023-ig, amikor Lodgét végül letartóztatták. A bíróság most lehetőséget adott a családoknak, hogy kiderítsék, miként történhetett mindez a Harvard falai között éveken át.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!