ACNEWS

Váratlan fordulat: a Tisza Párt zöld utat adna Orbánnak

Magyar Péter / Fotó: Shutterstock
Magyar Péter / Fotó: Shutterstock
„Hogyan tudnék élni nélküled?” A Tisza Párt erősen gondolkodik azon, hogy zöld utat adjon Orbánnak – na, de nem minden az, aminek látszik…
Hirdetés
Ad image

A HVG információi szerint együttműködés körvonalazódik a Tisza Párt és Orbán Anita között, aki külügyi és energetikai területen nemzetközileg elismert magyar szakember. Orbán Anita az Egyesült Államokban szerzett doktori fokozatot, és a második Orbán-kormány idején nagyköveti rangban az energiabiztonságért felelt. Később a Vodafone egyik vezetőjeként, vezérigazgató-helyettesi pozíciót töltött be, valamint könyvet is írt, amelyben bírálta Putyin birodalmi törekvéseit.

Stokholm-szindróma? A Tisza Párt Orbán után nyúlna

A HVG megkeresésére a Tisza Párt azt közölte, hogy egyelőre nem kívánják részletezni, pontosan milyen formában és mely területeken valósulhat meg az együttműködés, illetve, egy esetleges választási győzelem után Orbán Anita kaphat-e miniszteri pozíciót.

„Magyar Péter a működő és emberséges Magyarország programjának és csapatának összeállítása során kikéri számtalan, nemzetközi területen is elismert magyar szakember véleményét. Így Orbán Anitával is egyeztetett külügyi és energiabiztonsági területen.” 

Magyar Péter pártja a lehetséges együttműködés kereteiről és formájáról egyelőre nem kívánt részleteket megosztani, csupán ennyit közölt a lappal: „Orbán Anita nem tagja a pártnak, és formális kapcsolata sincs a Tiszával, mivel jelenleg a Vodafone Global kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője”.

A Forbes szerint az egyik legbefolyásosabb magyar

Orbán Anita jelenleg Londonban dolgozik, ahol a Vodafone Group – a világ egyik legnagyobb távközlési vállalata – globális igazgatójaként tevékenykedik. Feladatai közé tartozik a köz- és kormányzati kapcsolatok irányítása, valamint a társadalmi felelősségvállalás és a fenntartható fejlődés területeinek felügyelete. Emellett igazgatótanácsi tagja a prágai székhelyű Draslovka vegyipari vállalatnak.

A szakember – aki immár öt éve szerepel folyamatosan a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar üzleti szereplőit bemutató listáján – korábban a magyar Vodafone vezérigazgató-helyettese volt. A vállalathoz 2021-ben csatlakozott a vállalati kapcsolatokért felelős vezetőként, majd azt követően távozott a londoni központba, hogy a magyar állam és a 4iG 2023-ban felvásárolta a – ma már One néven működő – Vodafone-t.

Jó, de mégis ki az az Orbán Anita?

Orbán Anita pályáját a Matávnál kezdte pénzügyi területen, majd az Egyesült Államokban szerzett két mesterdiplomát és PhD-fokozatot a Fletcher School of Law and Diplomacy-ban. 2008-ban jelent meg könyve Power, Energy, and the New Russian Imperialism (Hatalom, energia és az új orosz imperializmus) címmel, amelyben bírálta Putyin orosz birodalmi törekvéseit.

A 2010-es választásokon a Fidesz újbudai jelöltje lett volna, de egészségügyi okokból visszalépett, később viszont a Külügyminisztériumban dolgozott az energiabiztonságért felelős utazó nagykövetként három miniszter alatt. Később Londonban a Tellurian LNG regionális vezetője volt, majd 2021-ben a Vodafone magyar vezérigazgató-helyetteseként tért haza.

A háromgyermekes, 51 éves édesanya jelenleg a Vodafone Group globális igazgatója, a Draslovka igazgatótanácsi tagja és öt éve szerepel a Forbes legbefolyásosabb magyar üzleti szereplőinek listáján.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!