ACNEWS

Veszélyben a 70 év felettiek választási joga – kell a hely a fiataloknak

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
70 év felett megfosztanák a nyugdíjasokat a szavazati jog gyakorlátásától, hogy a fiatalok ne szenvedjék meg az ő politikai döntéseiket.
Hirdetés
Ad image

A német közvéleményt ismét felkavarta egy megosztó javaslat: a Berlini Gazdaságkutató Intézet (DIW) szerint 70 év felett meg kellene fosztani a nyugdíjasokat a szavazati jog gyakorlásától.

Ha az első 18-ban nem, akkor az utolsó 18-ban miért?

Az elképzelés célja, hogy a fiatalok ne szenvedjék aránytalanul az idősek politikai döntéseinek következményeit.

„A politikai döntések gyakran az idősebb generációk javára születnek, míg a fiataloknak aránytalanul nagy mértékben kell viselniük a következményeket, például az éghajlatváltozás, a pénzügyek vagy a szociálpolitikai intézkedések terén. Ezért el kell azon gondolkodni, hogy bevezetjük a 70 éves szavazati korhatárt, hogy az idősek már kevésbé tudják befolyásolni a jövőt”

– mondta Marcel Fratzscher, a DIW vezető közgazdásza egy friss podcastban.

Fratzscher korábban is megosztó ötletekkel hívta fel magára a figyelmet: javasolta például, hogy a magasabb nyugdíjjal rendelkezők fizessenek szolidaritási különadót, vagy kötelező szociális szolgálatot vállaljanak a munkaerőpiacról való kilépésük után. 2016-ban pedig azt állította: „a menekültek fogják fizetni a baby boomerek nyugdíját”. Mostani ötletével ismét heves vitát váltott ki, sokan a demokrácia alapjainak megkérdőjelezését látják benne írta a Berliner Zeitung.

„Ha az emberek nem szavazhatnak az első 18 évükben, akkor az utolsó 18 évükben sem szabadna” – fogalmazott a kutató, hangsúlyozva, hogy a nyugdíjasoknak nagyobb szolidaritást kell mutatniuk a fiatalabbak felé, mert döntéseik következményeit rövidebb ideig viselik.

A fiataloknak jogot, lehetőséget és teret kellene adni

Fratzscher nemcsak az idősek szavazati jogát kérdőjelezi meg: a gyermekeknek és fiatalkorúaknak is jogot kellene biztosítani a politikai folyamatokban, akár a szüleik vagy gyámjaik révén. A cél, hogy a fiatalok is hangot kapjanak azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül érintik a jövőjüket.

A közösségi médiában sokan egyetértenek, és javaslatok is születtek: a fiatalokat pártnevek nélkül lehetne szavaztatni, mert még „nem gyűlölködnek és nem előítéletesek”. Többen támogatnák azt is, hogy a különböző korcsoportok szavazatai lakosságarányosan befolyásolják a választás végeredményét.

Választási rendszer: alkotmányos dilemmák és generációs igazság

A DIW vezetője több területen az egyenlőbb felelősségvállalás mellett áll ki – például szerinte a klímaszolidaritási folyamatokat az egész lakosságnak finanszíroznia kéne, nemcsak egyes vállalati rétegeknek. A „bérlővédelmi törvények” reformjával a generációk közötti lakáscsere megkönnyítését is sürgeti, hogy az egyedül élő idősek könnyebben átadhassák lakhelyüket a nagyobb helyet igénylő családoknak – írta az Economx.

Ugyanakkor alkotmányos szempontból rendkívül problémás a kor alapú szavazati jog megvonása. A német Alaptörvény (Grundgesetz) jelenleg egyetemes, egyenlő és szabad szavazati jogot garantál, korlátozásra csak nagyon kivételes esetekben ad lehetőséget.

A szavazati korplafon bevezetése eddig még nem merült fel, ellenben a korhatár 16 évre csökkentése évek óta vita tárgya Németországban – írta a Berliner Zeitung.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!