ACNEWS

Ruszin-Szendi büszke lehet: kaptunk egy új törvényt

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A lex Ruszin-Szendi a Magyar Honvédség volt vezérkari főnökének botrányára született válaszul.
Hirdetés
Ad image

Alig ült el a botrány Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselése körül, máris megszületett az első politikai következmény: az Országgyűlés kedden elfogadta „A politikai erőszak terjedése elleni fellépésről” szóló határozatot. A javaslatot a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság terjesztette be Kósa Lajos vezetésével – ugyanaz a testület, amelyik korábban Ruszin-Szendi ügyét is napirendre vette.

A parlament 131 igen, 2 nem és 19 tartózkodás mellett fogadta el a dokumentumot, amely kinyilvánítja: a magyar közéletnek vissza kell térnie a higgadt párbeszédhez, és véget kell vetni az erőszak légkörének.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
A lex Ruszin-Szendit elsöprő többséggel fogadta el az Országgyűlés (Fotó: MTI)

„Elítéljük a politikai erőszak minden formáját, beleértve az újságírók megfélemlítését, a közéleti fórumokon történő fegyverviselést és az erőszakra való uszítást”

fogalmaznak a leiratban.

A döntés lényege, hogy a kormányt felkérték: dolgozza ki a fegyvertartásra és fegyverviselésre vonatkozó szabályok szigorítását, különösen azokban az esetekben, amikor politikai vagy közéleti eseményen történik jogsértés. A határozat szerint Magyarország „nem engedheti meg, hogy a külföldi erőszakhullám hazai térnyeréséhez” bárki is hozzájáruljon.

A parlamenti vita során előzőleg Rétvári Bence is megszólalt, és világossá tette: a kormány teljes mértékben támogatja a szigorítást.

„Senki nem gondolta 35 éve, hogy eljön az idő, amikor valaki éles lőfegyverrel megy politikai gyűlésre”

– mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a fegyveres jelenlét a politikai vitákban elfogadhatatlan.

A politikai erőszak elleni határozat mostantól hivatalos irányelvként kötelezi a kormányt, hogy lépéseket tegyen a fizikai és online agresszió visszaszorítására – vagyis Ruszin-Szendi Romulusz ügye után ténylegesen szigorodhatnak a fegyvertartási szabályok Magyarországon.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!