ACNEWS

Anyagi befektetést vár egy férfitól Gáspár Evelin

Gáspár Evelin / Fotó: Shutterstock
Gáspár Evelin / Fotó: Shutterstock
Evelin megint kimondta, amit mások csak gondolnak: szerinte egy kapcsolat nem a szívecskékről, hanem a részvényekről szól – mármint a férfi részéről.
Hirdetés
Ad image

Gáspár Evelin nem aprózza el. A Sztárbox döntőjéig verekedte magát, most pedig a mikrofon mögött osztja a pofonokat – ezúttal szavakkal. A Nőfilter legújabb részében őszintén beszélt arról, mit vár el egy férfitól.

„Ha egy férfi akar tőlem valamit, fektessen belém – anyagilag és emberileg is. A szerelem gyorsan elmúlik, úgyhogy azért, hogy én megmozduljak és nőként viselkedjek, egy férfinek is tennie kell. Lehet, nyers vagyok, de ez a véleményem” – mondta Evelin, és valahol Győzike biztosan büszkén bólogatott, miközben megigazította a napszemüvegét.

A valóságshowk-ból ismert Gáspár-lány szerint a főzés, mosás, takarítás még nem tesz senkit boldoggá, főleg, ha közben a férfi a kanapén gyakorolja a távkapcsolót. „Tudok sütni-főzni, de csak annak, aki érdemes rá” – tette hozzá, és ezzel valószínűleg több jelentkezőt is elriasztott.

Evelin jelenleg saját magába fektet: tartalmat gyárt, edz, és közben próbálja elviselni, hogy minden mozdulatát figyelik. „Beletettek ebbe a celebvilágba, úgyhogy ütöm ezt a vasat, amíg meleg. De ez sem olyan könnyű, mint amilyennek gondolják. Ha egy picit meghízok, azonnal címlapra kerülök. Pedig lelki oka is lehet. Legutóbb például a szemöldököm miatt bántottak.”

A végére azért jött egy kis motivációs üzenet is: „Aki influenszer akar lenni, erős lelkülettel kell rendelkeznie.”

Más szóval: a szerelem jöhet, de Evelin portfóliója már tele van – és itt nem a tőzsdére, hanem az önbizalomra gondolunk.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!