ACNEWS

Nagyot fut a Playboy címlapján szereplő miniszter asszony

Fotó: Youtube
Fotó: Youtube
Hirdetés
Ad image

A lapot a franciák úgy veszik, mint a cukrot.

Mint ahogy lapunk korábban megírta, április elején a francia kormányban közfelháborodás tört ki, miután a nemek egyenjogúságáért felelős miniszter, Marlene Schiappa megjelent a Playboy címlapján.

Kollégái közül rengetegen támadták a politikust, amiért elvállalta a felkérést, az emberek többsége azonban imádta a miniszter asszonyról készült aktfotókat. Az első eladási adatok szerint ugyanis óriási sikert aratott.

A 100 ezer példány a megjelenés napján három óra alatt elfogyott, és 60 ezret most újranyomnak – mondta a Playboy igazgatója, Jean-Christophe Florentin hétfőn Párizsban a France Info hírügynökségnek. Normális esetben egy számból csak körülbelül 30 ezer példányt adnak el – írja az Index a Spiegel cikke alapján.

Bár az olvasók tudták, hogy a miniszterről nem készültek meztelen fotók, mégis szinte megrohamozták az újságos standokat.

Néhány konzervatív politikus szerint nem helyénvaló, hogy egy közéleti szereplő egy ilyen magazinban mutassa meg magát. Marlene Schiappa azonban a nők önrendelkezési jogával indokolta a döntését.

„Védem a nők jogát, hogy azt tegyenek a testükkel, amit akarnak: bárhol, bármikor. Franciaországban a nők szabadok. Akár bosszantja ez az elmaradottakat és képmutatókat, akár nem” –idézi az Index a Twitter bejegyzést.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!