ACNEWS

Nem várt fordulat: Karácsony Gergely torkának ugrott a DK

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Nagy a mellénye a budapesti főpolgármesternek, agresszív gyomrost adott a DK-nak.
Hirdetés
Ad image

Nagy a mellénye a budapesti főpolgármesternek, agresszív gyomrost adott a DK-nak.

Karácsony Gergely azt nyilatkozta a Telexnek, hogy újraindul a 2024-es önkormányzati választáson. És meglepődne, ha a DK-nak saját főpolgármester-jelöltje lenne, mert akkor kiderülne, hogy mégsem olyan nagy párt. Szerinte a DK pedig nem akarja, hogy ez kiderüljön, ezért nem fog önálló jelöltet indítani.

„Egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől, azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal, és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék” – szólt vissza Gréczy Zsolt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Szerinte ilyen mondatokat nem engedhet meg magának a főpolgármester a legnagyobb fővárosi párttal, amelyik a legnagyobb fővárosi frakciót alkotja. Egyben emlékeztette Karácsonyt, hogy a Fővárosi Közgyűlésben a nem kormánypárti oldalon a DK frakciója a legnagyobb, amely nélkül gyakorlatilag nem lehet döntéseket elfogadni – írta az atv.hu.

A lap úgy tudja, a DK ott lesz a Pintér Sándor által összehívott szerdai egyeztetésen, de nem egyedül megy: diákokat is visz magával. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!