ACNEWS

Soha nem látott pénzeső hullik a tanárokra

Megvalósult a tanárok álma: megérkezett az emelt fizetés /Fotó: Pixabay
Megvalósult a tanárok álma: megérkezett az emelt fizetés /Fotó: Pixabay
A kormány a rendszerváltozás óta legnagyobb béremelést tervezi.
Hirdetés
Ad image

„Amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér” – írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnapi közleményében az MTI-nek.

A BM levelében köszönetet mondott „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.

A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül –ígérte a Belügyminisztérium.

Szerinte „a béremelést eddig is csak az késleltette, hogy Brüsszel húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat.”

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány ez év januárjától 10 százalékos pedagógus béremelést előlegezett meg. Azt írták: Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus béremelés következhet.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!