ACNEWS

Alonso a mennybe ment, Lewis Hamilton feltámadt Kanadában

Fotó: Aston Martin
Fotó: Aston Martin
Max Verstappen megnyerte a Kanadai Nagydíjat, mögötte a két világbajnok Alonso és Hamilton ünnepelhetett a dobogón.
Hirdetés
Ad image

Három világbajnok, három legenda ünnepelhetett a Kanadai Nagydíj eredményhirdetésén. A Red Bull pilótája, Max Verstappen vasárnap ismét verhetetlen volt, de Fernando Alonso és Lewis Hamilton csatája izgalmassá tette a versenyt. Végül a spanyol pilóta ért be a második helyen.

Az Aston Martin mérnöke csak akkor árulta el, hogy volt egy kis technikai gondjuk, ha az nincs, akár a futamgyőzelem is elérhető lett volna a spanyol pilóta számára.

„Tudom. Tudom… örülök. Szuper bokszmunka volt, beleadtunk mindent, megint” – idézte a formula1.hu Alonso – rádióba mondott szavait.

„Nagyjából a tervek szerint alakult a futam, csak sajnos a rajtnál megelőzött Lewis, és onnantól vele kellett csatáznom végig. Kicsit nagyobb nyomást szerettünk volna helyezni a Red Bullra. Lewis végig nagyon keményen nyomta, a 70 kör alatt egyszer sem dőlhettem hátra. nem hagyott nyugodni. Az elején én voltam gyorsabb, a végén ő, de 70 időmérős kört teljesítettem. Szenzációs csata volt” – mondta Alonso. 

A negyedik, ötödik helyen Leclerc és Sainz végzett, Perez a hatodik, őt Albon, Ocon, Stroll és Bottas követte a pontszerző helyeken.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!