ACNEWS

Németh Szilárd: Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában

A rezsicsökkentésnek köszönhetően Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában - mondta a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés
Ad image

A rezsicsökkentésnek köszönhetően Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában – mondta a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd a műsorban felidézte, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt a háromszorosára drágult a gáz és kétszeresére a villany háztartási ára. A baloldali kormányok ezzel – Brüsszel kívánságát teljesítve – egyfajta „energiauniót” akartak elérni, és mindenkit ki akartak szolgáltatni a piacnak.

A rezsi árának emelkedését a Fidesz-KDNP-kormány már 2010-ben megállította, majd 2013-ban elkezdődött a rezsicsökkentés, ami két év alatt 25 százalékkal nyomta le az árakat. A gáz ára 152 forintról 113 forintra, a villany ára pedig 49 forintról 37 forintra csökkent, és ma is ennyit kell fizetni értük – tette hozzá a politikus.

„Tehát onnan indultunk el a rezsicsökkentés kezdetekor, hogy Európa legdrágább gázárát fizették a magyarok és most pedig ott tartunk, hogy Európa legolcsóbb gázárát fizetik” – összegzett Németh Szilárd.

Hozzátette, a rezsicsökkenésnek nemcsak az a lényege, hogy a magyar családok biztonságát a kormány megvédje, hiszen az intézkedésnek komoly inflációcsökkentő hatása is van. „Ez egy versenyelőny, és ezt nem értik az Európai Unióban; ha Európában ezt alkalmaznák, akkor nemcsak az energiaválságot előzhetnék meg, hanem Európa egy komoly versenyelőnyhöz is juthatna” – értékelte a Fidesz alelnöke. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!