ACNEWS

Száműzték Korda Györgyöt a Sziget fesztiválról 20 év után

A rendezők technikai okokkal magyarázták a legendás énekes mellőzését, aki feleségével kisebb fesztiválokon vigasztalódik.
Hirdetés
Ad image

,,Idén mi léptünk egy szintet, már nem lépünk fel csak zenekarral, illetve egy menedzsment intézi a dolgainkat. Öt zenész és hat táncos van velünk a színpadon, és persze, a műszaki csapat. Így közel húszan dolgozunk együtt, hogy a kivetítővel és csodás látvánnyal összerakott másfél órás koncert tökéletes legyen” – magyarázta a Blikknek az énekes. A Sziget fesztivál szervezői megerősítették, nagyon szeretik a házaspárt, de technikailag nem tudják vendégül látni a produkciót.

Pedig az elmúlt több mint 20 évben a Korda házaspár rendszeres fellépője volt a Sziget fesztiválnak. Még a fiatalok is imádták őket. Idén azonban a rajongók nagy bánatára a házaspár nem fog fellépni a Szigeten – írja a lap.

,,Egyszerűen az történt, hogy idén nem hívtak meg minket a Szigetre. Igaz, más fesztiválra, például az EFOTT-ra vagy a Campusra igen, sőt, a Plázson is lesz nagykoncertünk” – árulta el a lapnak Korda György, aki szerint egyáltalán nem neheztelnek a döntés miatt. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!