ACNEWS

Tállai András: Beérkezett a félmilliomodik nyilatkozat

Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére, de már beérkezett a félmilliomodik VISSZADO-nyilatkozat. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

Hirdetés
Ad image

Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére, de már beérkezett a félmilliomodik VISSZADO-nyilatkozat. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar kormány egyedülálló intézkedése révén a gyermekes családok 2022-ben egy évnyi adót kapnak vissza, együttesen 600 milliárd forintot. Az összegek azonban csak akkor érhetnek célba, ha az adóhivatal ismeri a jogosultak bankszámlaszámát, vagy a postai címét – szögezte le Tállai András.

Mint mondta: ebből a szempontból fontos mérföldkő az adó-visszatérítés folyamatában a december 31-ei időpont, amely az egyszerűen kitölthető, úgynevezett VISSZADO-nyilatkozat beküldésének határideje. Ez az az űrlap, ami a leglényegesebb gyakorlati kérdést rendezi: hova is küldje a pénzt az állam – jegyezte meg az államtitkár.

A szülők jelentős részének ki se kell tölteni a nyilatkozatot, csak annak van teendője, aki családi kedvezményre jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja kézhez. Így például ha az édesanya kapja a családi pótlékot, akkor neki nem; de a házastársának ki kell töltenie a nyilatkozatot azért, hogy február 15-ig megkapja az adóvisszatérítés összegét – összegezte Tállai András.

Az adóvisszatérítés nem veszhet el, még akkor sem, ha valaki lekési a szilveszteri határidőt – húzta alá az államtitkár.    

Megjegyezte, hogy a késedelem ugyanakkor nemcsak későbbi utalást, hanem némi adminisztrációs többletfeladatot is jelent. Azoknak a szülőknek, akik lekésik a december 31-ei határidőt, az adóhivatal által elkészített bevallási-tervezetet ki kell majd egészíteniük a kiutalási adatokkal, és ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki – ismertette Tállai András.

Éppen ezért annak a mintegy negyedmillió szülőnek, akitől még várja a hiányzó adatokat az adóhivatal, érdemes az elkövetkező két hétben néhány percet szánni a VISSZADO-nyilatkozat kitöltésére – javasolta az államtitkár.

Az adóhivatal honlapjáról érhető el és tölthető ki legegyszerűbben a VISSZADO-nyilatkozat. Az előtöltött nyilatkozaton a NAV által ismert adatok is ellenőrizhetők – emlékeztetett Tállai András. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!