ACNEWS

Wikonkál: Nyugodt karácsonya volt az egészségügynek

Elég nyugodt, szinte békebeli karácsonya volt a magyar egészségügynek ahhoz képest, hogy más országokban a koronavírus milyen nagy terhelést okozott - mondta a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális hétfő reggeli műsorában.

Hirdetés
Ad image

Elég nyugodt, szinte békebeli karácsonya volt a magyar egészségügynek ahhoz képest, hogy más országokban a koronavírus milyen nagy terhelést okozott – mondta a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális hétfő reggeli műsorában.

Wikonkál Norbert Miklós azt mondta: egyre több ország híradásában lehet látni, belátták, hogy a harmadik oltás beadásának késői megkezdése hiba volt.

„Magyarország ebben zseniális volt, mivel időben kezdte el adni a harmadik oltást” – tette hozzá.

A főigazgató elmondta, messze a harmadik körös oltások vezetnek, de sokan vannak, akik meggondolják magukat, és most kérik az első vagy a második oltást. Hozzátette: orvosként, apaként és felelős polgárként csak azt tudja mondani, hogy a gyermekeknek is meg kell kapniuk az oltást, mert a fertőzési láncot így lehet megtörni.

A Honvédkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy az Európában egyre több helyen dominánssá való omikron variáns által relatíve kedvezőbb irányt vett a koronavírus-járvány, hiszen az ugyan sok embert ér majd el, de kevesebbé okoz megbetegedést. Hozzátette: szinte biztos, hogy hamarosan elindul az ötödik hullám, és a cél továbbra is a lapos járványgörbe. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!