ACNEWS

Benkő: Erődemonstráció és párbeszéd együtt teremthet békét

Az orosz-ukrán helyzetben erődemonstráció és párbeszéd kettős egysége teremtheti meg a békét - mondta a honvédelmi miniszter egy háttérbeszélgetésen kedden, Budapesten.

Hirdetés
Ad image

Az orosz-ukrán helyzetben erődemonstráció és párbeszéd kettős egysége teremtheti meg a békét – mondta a honvédelmi miniszter egy háttérbeszélgetésen kedden, Budapesten.

Benkő Tibor részletesen bemutatta a biztonsági környezetet. Felhívta a figyelmet, hogy világszerte romló tendenciák láthatók. Ráadásul a régióban, Magyarország szomszédságában is nyugtalanságra adnak okot az elmúlt időszakban történtek. Kiemelte, hogy a mostani orosz-ukrán konfliktus is rövid idő alatt eszkalálódott.

Benkő Tibor közölte: a magyarországi hírszerzési információk nem támasztották alá és a célját sem látták annak, hogy a NATO plusz erőket telepítsen az országba.

„A NATO mi vagyunk” – hívta fel a figyelmet, megjegyezve: Magyarországon jelenleg is két NATO vezetési elem működik.

Ezzel együtt úgy fogalmazott: „Oroszország szándékát nem tudjuk kiszámítani”.

A miniszter a jelentős kihívások között említette még az észak-afrikai, közel-keleti instabil államokat, a terrorizmust, a migrációt, a hibrid hadviselést, a kibertámadások veszélyét. Kiemelte azt is, hogy tudósok szerint a következő évtizedekben a járványok kora jöhet.

Kitért arra is, hogy a NATO által megjelölt két fenyegetettségi irány – keleti és déli – metszéspontja Közép-Európában van. Magyarországot mindkettő érintheti, így jelentős kihívásokkal kell szembenézni.

Benkő Tibor felidézte, hogy 1989 óta milyen változásokon ment keresztül a magyar haderő. Azóta volt átszervezés, reform, felülvizsgálat, amelyek következtében csökkent a Magyar Honvédség képessége.

Mint mondta: 2015-ben tudtak elindulni a „lejtő aljáról”, és az első lépések között emelték az akkor már 2002 óta változatlan illetményeket. Ezzel tudták megállítani, majd stabilizálni és növelni a honvédség létszámát – mondta, kiemelve: 2016 óta emelkedik a honvédség létszáma, és olyan vonzóvá vált, hogy meg is tudják tartani a katonákat.

A miniszter részletesen bemutatta a honvédelmi és haderőfejlesztési program eddigi eredményeit, jövőbeli célkitűzéseit. Ezek között is kiemelte a hazafias honvédelmi nevelést. Elmondta, hogy a Honvéd Kadét programban már országszerte száz iskolával kötöttek szerződést, ezen felül tizenkilenc egyetemmel is együttműködnek.

Benkő Tibor felidézte: korábban honvédelmi államtitkárként Vadai Ágnes 2009-ben „maga ismerte el”, hogy a honvédséggel együtt a honvédséget érintő társadalmi morált is sikerült leamortizálni, ezért hozzá kellene kezdeni a haderőfejlesztéshez. A miniszter megjegyezte: „nem csoda”, hiszen laktanyákat zártak be, felújított technikai eszközöket adtak el, csökkentették a honvédség létszámát és az utolsó katonai középiskolát is bezárták.

A miniszter kitért a Vadai Ágnes DK-s képviselő által minap ismertetett ellenzéki honvédelmi programra is. Benkő Tibor több pontot is felsorolt, amelyet az ellenzék kormányra kerülése esetén bevezetne, holott – mint megjegyezte – azok már évek óta léteznek. Ilyen például a lakhatási támogatás, az egészségkárosodási támogatás, a kibervédelmi képesség is. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!