ACNEWS

Őrjöng Hamilton és Leclerc, kizárták őket az austini versenyből

Hamilton hiába versenyzett jól/fotó: AcNews
Hamilton hiába versenyzett jól/fotó: AcNews
Az FIA a döntést két órával a verseny után hozta a Mercedes és a Ferrari padlólemezének túlzott kopása miatt.
Hirdetés
Ad image

Nagyjából 4 órával az Amerikai Nagydíj eredményhirdetése után az FIA kizárt a Mercedes és a Ferrari csapatát az Amerikai Nagydíjról. Ugyanis a futamot követő technikai ellenőrzések során Lewis Hamilton és Charles Leclerc autójának padlólemezén is a megengedettnél nagyobb mértékű kopást mértek. Végül kizárták mindkét pilótát az austini versenyből – írta az m4Sport.

Az első 4 autót vizsgálták meg

A mostani verseny után az első négy helyezett gépét vizsgálták. A szövetség az érintett csapatok képviselőinek meghallgatása után mindkét ügyben a diszkvalifikáció mellett döntött, ami azt jelenti, hogy Lewis Hamiltont megfosztották a 2. helyétől, Charles Leclerc-t pedig az 5. pozíciójától. A döntés értelmében Lando Norris örökli a második pozíciót, Carlos Sainz jön fel a harmadik helyre, míg a pontzóna alján Logan Sargeant előlép 10.-nek, és ezzel megszerzi pályafutása első F1-es pontját .

A két csapatot a technikai szabályzat 3.5.9. e) pontjának megsértésében találták hibásnak, vagyis azzal vált szabálytalanná az autójuk, hogy annak kopólemeze az előírt mérési pontokon a megengedettnél nagyobb mértékben vékonyodott el a használat következtében.

Elfogadta a döntést a Mercedes és a Ferrari

A lemez vastagságának előírt értéke 10 milliméter, plusz-mínusz 0,2 milliméter, ami a ráhagyás. Ez új állapotban mért érték, a használat után 9 milliméteres vastagság a határ. Mindkét csapat azzal magyarázta a lemezük túlzott kopását, hogy az austini pálya nagyon egyenetlen volt, illetve hogy a sprintes lebonyolítás miatt  nem jutott elegendő idő a beállítások tökéletesítésére, valamint az autójuk verseny előtti ellenőrzésére. Az FIA a futamok után szúrópróbaszerűen ellenőrzi az autókat. Max Verstappen Red Bullját és Lando Norris McLarenjét szabályosnak találták. A Ferrari és a Mercedes elfogadta az FIA ítéletét, nem élt a fellebbezési jogával, így a kizárással módosult eredmény végeredménynek tekinthető.Az Amerikai Nagydíj módosított eredménye:

VersenyzőCsapatIdő
1.Max VerstappenRed Bull-Honda-RBPT1 ó 35 p 21,362 mp
2.Lando NorrisMcLaren-Mercedes+10,730 mp
3.Carlos SainzFerrari+15,134 mp
4.Sergio PérezRed Bull-Honda-RBPT+18,460 mp
5.George RussellMercedes+24,999 mp
6.Pierre GaslyAlpine-Renault+47,996 mp
7.Lance StrollAston Martin-Mercedes+48,696 mp
8.Cunoda JukiAlpha Tauri-Honda-RBPT+1 p 14,706 mp
9.Alexander AlbonWilliams-Mercedes+1 p 26,430 mp
10.Logan SargeantWilliams-Mercedes+1 p 27,755 mp
11.Nico HülkenbergHaas-Ferrari+1 p 29,314 mp
12.Valtteri BottasAlfa Romeo-Ferrari+1 p 35,242 mp
13.Csou Kuan-jüAlfa Romeo-Ferrari+1 kör
14.Kevin MagnussenHaas-Ferrari+1 kör
15.Daniel RicciardoAlpha Tauri-Honda-RBPT+1 kör
16.Fernando AlonsoAston Martin-Mercedeskiesett
17.Oscar PiastriMcLaren-Mercedeskiesett
18.Esteban OconAlpine-Renaultkiesett
19.Lewis HamiltonMercedeskizárva
20.Charles LeclercFerrarikizárva

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!