ACNEWS

Menczer Tamás: A közösség az egyik legfontosabb keresztény érték

A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában, és ha vallási alapjuk van, még erősebbek - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap Budaörsön.

Hirdetés
Ad image

A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában, és ha vallási alapjuk van, még erősebbek – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős  államtitkára vasárnap Budaörsön.

Menczer Tamás – Pest megye 2-es választókerületének megválasztott Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője – a Szőlősgazda Háza Református Templom és Gyülekezeti Központ felszentelésén arról beszélt, hogy az egyik legfontosabb keresztény érték a közösség.

A családi, vallási, kulturális és nemzeti közösségek akkor tudnak megmaradni, „ha mindig a másik mellé lépünk, ha megtartjuk a másikat, ha megfogjuk egymás kezét” – mondta.       

Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy jelenleg 1800 templomot újítanak fel a Kárpát-medencében a kormány templomfelújítási programjának keretében.

Hozzátette, a kormány az új budaörsi református templom felépítését 830 millió forinttal támogatta.    

Az istentiszteletet Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartotta. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!