ACNEWS

Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek a Mazsihisz elnöke

Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek szombati beiktatásához a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, reményét fejezve ki, hogy munkája sikeres, eredményes lesz, és a nemzet egységét fogja erősíteni.

Hirdetés
Ad image

Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek szombati beiktatásához a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, reményét fejezve ki, hogy munkája sikeres, eredményes lesz, és a nemzet egységét fogja erősíteni.

A Mazsihisz honlapján vasárnap közzétett levélben Heisler András azt írta: a köztársasági elnök munkájában számíthat a Mazsihiszre, mint Magyarország legnagyobb zsidó szervezetére, mint a magyar társadalomba erősen integrálódott zsidó közösségre.

Heisler András felidézte személyes találkozásukat a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megnyitóján, ahol Novák Katalin azt mondta: reméli, az élet visszaköltözik a falak közé. A Mazsihisz elnöke szerint mindez megvalósult, a zsinagóga „működik, él, szolgálja a közösséget és a látogatókat”.

Emlékeztetett arra is: Novák Katalin beszédében kiemelte, hogy Magyarország a zsidóság számára ma biztonságos otthon. Egyetértését kifejezve hozzátette: ahhoz, hogy ez így is maradjon, közös erőfeszítésekre van szükség. „Eredményeinket meg kell védenünk” – fogalmazott, s ebben pedig a Mazsihisz partnerségét ajánlotta fel az államfőnek.

A zsidóság vagy bármely kisebbség védelme minden magyar állampolgár közös ügye, függetlenül vallásától, nemzetiségétől vagy politikai elkötelezettségétől – hangsúlyozta levelében Heisler András.

A Mazsihisz elnöke sok erőt és egészséget kívánt Novák Katalinnak a megbízatása ellátásához.

„Kísérje tetteit az Örökkévaló bölcsessége és bizalma, legyen sikeres és érje el mindazt, amire Magyarország belső békéjének megteremtése érdekében kitűzött maga elé” – írta Heisler András.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. Beiktatási ünnepsége szombaton volt a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országház előtt, azt megelőzően ökumenikus istentiszteletet tartottak a Kálvin téri református templomban, ahol egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!