ACNEWS

Úgy döntöttem, írok egy kritikát: Most vagy soha!

Most vagy soha! Facebook
Most vagy soha! Facebook
Megnéztük a Most vagy soha! című filmet, az eddigi legdrágább magyar mozit
Hirdetés
Ad image

Politikai nézettől, gondolkodásmódtól függetlenül állíthatjuk, hogy az 1848-as forradalom története, az arról való megemlékezés minden magyar szívében fontos helyet foglal el. Óvodás korunktól kezdve ismerkedünk vele. Megemlékezünk rá, eljárunk az iskolai előadásokra, megtanuljuk a Nemzeti dalt. Pontról pontra elemezzük irodalom és történelem órán egyaránt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legnagyobb nemzeti ünnepünk. Az is vitán felül áll, hogy szükség volt már egy olyan, nagyszabású filmre, ami feldolgozza a március 15-én történteket.

Gyönyörű képi világot teremtettek

Ezzel próbálkoztak most Rákay Philipék. Inkább kevesebb, mint nagyobb sikerrel. Az operatőri munka pár, Guy Ritchie-t idéző, oda nem illő akciójelenetet leszámítva igényes. A vágás, a képi világ egyértelműen csodálatos. A színészi játékok kiválóak. Tényleg mindenki mindent megtett, hogy ebből a gyenge forgatókönyvből valami használhatót összehozzon. A Petőfi Sándort alakító Berettyán Nándor elképesztően maníros volt, jelen esetben a szó jó értelmében. Hiszen pont ilyen kép él a fejünkben a nemzet költőjéről. Mosolygó Sára tényleg remekül játszik, annak ellenére is, hogy egy értelmes mondatot nem tudtak Szendrey Juliaként adni neki a forgatókönyv írók.

Egyszóval ebből a költségvetésből, ezzel a színészi gárdával, operatőrrel, rendezővel lehetett volna egy igazán jó filmet is alkotni. De nem így lett. A filmmel nem az a fő probléma, hogy fikció. Az a gond, hogy az alkotók szemmel láthatóan nem tudták eldönteni, hogy mit szeretnének csinálni. Folyamatosan ingáznak a történelmi hűség és a fikció között. Az elképzelt történetszálaknak alapvetően semmi jelentősége nincs. Farkasch az „osztrák ügynök” (vagy rendőr, zsoldos, ki minek szeretné nevezni) ugyanis semmit nem tesz hozzá a filmhez. Nincsen indítéka, csak az, hogy gyűlöli Petőfi Sándort. Nem tudni miért, de azt mondták neki az osztrákok, hogy utálni kell. Ez a szál egyedül azért felelős, hogy akció jeleneteket is láthassunk. És vért. Az 1948-as március idusán kitört forradalomban, ami aznap híresen békésen, emberáldozat nélkül zajlott.

Az egyetlen kompetens személy

Még nagyobb probléma, hogy a márciusi ifjakat és a szabadságharc fontos alakjait, Petőfi kivételével, egybites inkompetens idiótának ábrázolják. Vasvári Pál, aki nem mellékesen pedagógus, történész, politikus, író és filozófus volt, aki 22 éves korában már a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetben tanított, egy szexéhes selyemfiú lett, akit csak a nők érdekelnek. De a többi forradalmár se járt jobban, sőt. Bulyovszky Gyulából egy verőlegény vált, Jókai Mórból egy senki, aki meg se meri szólítani Laborfalvi Rózát. Irinyi Józsefnek és Irányi Dánielnek pedig mindössze 1-1 sor jut, az is azért, mert Emich Gusztáv képtelen volt elismételni a nevüket. Apropó Emich Gusztáv. Petőfi támogatóját Willy Wonkaként ábrázolták, aki azt se tudja, hogy hol van.

A zene a 2 órás játékidő alatt, ha 5 percre összesen elhallgatott, akkor sokat mondtunk. A párbeszédek többségét nem lehetett hallani, ráadásul sokáig azt se tudta az ember, hogy kiket lát a vásznon. A problémákat pedig még sajnos sokáig sorolhatnánk. A szomorú az, hogy ha választottak volna a fikció és a történelmi hűség között, esetleg lett volna mondanivalója a filmnek, akkor ebből egy jó dolgot is ki lehetett volna hozni. De így maradtak a faviccek, az egybites mellékszereplők és a történet teljes súlytalansága.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!