ACNEWS

Boldog születésnapot!

5 macaron / Fotó: shutterstock
5 macaron / Fotó: shutterstock
Sorban összegyűjtöttük. Igen gondosan. Mind a jeles napokat, évfordulókat és szülinapokat. Ám nem törekszünk teljességre. Nem leszünk aprólékosak. De, aki számít, benne van. Indexálva. Ez a lista József Attilával kezdődik. Tovább lép az ábc elejére ugorva Bradányira. Egyik után jön a másik. Lassan. Kapkodás nélkül olvasd. Alaposan.
Hirdetés
Ad image

Budapesten megszületett József Attila költő. 119 éve. A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, születénapján ünnepeljük a költészet napját.

Megszületett Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író (Édes kisfiam, Indián nyár, New Yor, New York). 94 éve. Számos musicalt fordított, többek között az Ének az esőben, a New ork, New York és a Zorba magyar szövegét írta. Ismertebb slágerei: Kovács Kati: Indián nyár, Cserháti Zsuzsa: Édes kisfiam, Vámosi-Zárai: Ketten az úton, Máté Péter: Ez majdnem szerelem volt, Almási Éva: Sétahajó, lágyan ring a Dunán.

Megszületett Ellen Goodman amerikai újságírónő. 83 éve. Kommentárjaiért 1980-ban Pulitzer-díjat kapott.

Budapesten, megszületett Hernádi Judit színésznő, énekesnő, komika. 68 éve. Ismertebb filmek, TV filmek: Pasik, Amerikából jöttem …, Szamba, Szerencsi fel!, A miniszter félrelép, Best of Heti Hetes, Boldog Születésnapot!. Színházi darabok: Szentivánéji álom; Sok hűhó semmiért; A pesti szín; Hello, Dolly! Édes bosszú Bánk bán

Megszületett Leiningen-Westerburg Károly. 205 éve. Az 1848-49-es szabadságharc német szár­ma­zású honvédtábornoka, aradi vértanú.

Megszületett Márai Sándor író, költő, újságíró (Egy polgár vallomásai). 124 éve. Radványi Géza filmrendező bátyja. Az Egy polgár vallomásai című önéletírása a magyar próza élvonalába emelte. Életművéért posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.

Megszületett James Parkinson angol gyógyszerész, sebész, geológus, akiről a Parkinson kórt elnevezték. 269 éve. 1817-ben írta le a később róla elnevezett betegséget.  Az eredeti tanulmány címe „Egy tanulmány a remegő bénulásról” (An Essay on the Shaking Palsy) volt, amiben elsőként írta le a „reszkető bénulást” (Paralysis agitans).

Megszületett Septimius Severus római császár. 1878 éve. Teljes nevén: Imperator Caesar Lucius Septimius Severus Pertinax Augustus. Az ókori Római Birodalom császára 193 és 211 között, a Severus-dinasztia megalapítója. Az utolsó nagy császárok egyike.

Megszületett báró Weiss Manfréd nagyiparos.167 éve. A csepeli a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapítója.

xxx

És egy szomorú magyar évforduló: A mongolok Batu kán vezetésével ezen a napon győzték le IV. Bélát a Sajó melletti Muhinál. 783 év. Két nappal azután, hogy a leignitzi csatában megverték II. Henrik herceg német-lengyel seregét. Oroszország leigázása után a mongolok betörtek Lengyelország és Magyarország területére. A Mongol Birodalom ellen nem történt összefogás, mivel túl csekélynek ítélték a veszélyt. Hát nem…

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!