Sosem bocsát meg Erzsike a lányának, amiért megölte a kétéves unokáját.
A hírhedt B. Katalin nevét 2021 októberében ismerte meg az ország, amikor a számára kedvezőtlenül végződő gyermekelhelyezési pert követően a kétéves kisfiát Olaszországba szöktette. Ahol brutális módon megölte. A holttestről egy fotót készített, majd átküldte a kisfiú apjának ezzel az üzenettel: „Most már egyikünké sem lesz.”
Katalin a csöppséget egy szatyorba tette, majd egy szupermarketben a pénztár futószalagjára helyezte. Azonnal sokkot kapott a gyanútlan pénztáros, mikor meglátta, mit rejt az a táska.
B. Katalinnak magányosan és szomorúan telt kedden az 50-ik születésnapja az olaszországi perugiai börtön kétszemélyes zárkájában. Még a társa sem akarta őt felvidítani, hiszen a gyerekgyilkosokat ott is mélyen megvetik. A magyar nő az olasz börtönben takarít, így gyorsabban telik az idő. Már nem fenyegetik a rabtársai sem, ennek ellenére nagyon szeretne hazajönni, itthon akarja letölteni a büntetését.
„Három napja elkezdődött Kati pere, március végéig minden második csütörtökön lesz tárgyalása. Az ügyész életfogytig tartó börtönbüntetést kért rá, amivel egyetértek. Sosem bocsátok meg a gyerekgyilkos lányomnak” – magyarázta az AcNews-nak B. Katalin édesanyja, Erzsike.
„A tragikus sorsú kisunokám holttestét az apja titokban hazahozta Olaszországból. Farkasréten temette el. Amikor meglátogattam a sírját, csak potyogtak a könnyeim. Nagyon megviselt Alex halála, 20 kilót fogytam miatta.”
Erzsike elmondásából megdöbbentő titok derült ki. A lánya halálosan megfenyegette őt. Azt ígérte, úgy veri agyon, hogy az balesetnek tűnjön. Ezután ölte meg a kisfiát, akit Erzsike minden egyes nap meggyászol.
„Tegnap felhívott a lányom. Még mindig nem fogta fel, amit tett. Úgy beszél a kis Alexről, mintha soha nem is létezett volna. Amikor pedig rákérdeztem, miért ölte meg a kisunokámat, csak azt felelte, hogy az apjával telefonon beszélt, és felidegesítette magát” – tette hozzá az asszony.







