ACNEWS

A hibbant anya bőröndbe zárta 2 éves lányát: így utazott a buszon

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Ahogy a rendőrségi szóvivő vasárnap beszámolt róla, egy buszsofőr mozgó bőröndöt vett észre egy tervezett megálló során, amikor kinyitotta, ledöbbent a látványtól.
Hirdetés
Ad image

Az új-zélandi sofőr egy megállóban vette észre a gyanús bőröndöt, és egy kétéves kislányt talált benne. A sofőr értesítette a rendőrséget, és az utast letartóztatták.

A csomagokat a busz utasai alatt, egy külön rekeszben tárolták. A szerencsés fordulat azonban csak azért történhetett meg, mert az anya egy megállóban hozzáférést kért a bőröndjéhez. Ekkor derült ki, mit rejt a csomag, s így menekült meg a csupán pelenkában utazó csöpség.

A kislány állítólag túlhevült, de egyébként sértetlennek tűnt – mondta a rendőrségi szóvivő. A kicsit alapos kivizsgálásra kórházba szállították.

A bőrönd 27 éves tulajdonosát bántalmazás és a gondjaira bízott személy elhanyagolása miatt vizsgálják. A Családügyi Minisztériummal is felvették a kapcsolatot – irja az új-zélandi lap.

A buszhálózat honlapján közölte, hogy az InterCity buszokon ingyenesen utazhatnak a kétéves vagy annál fiatalabb gyermekek, ha felnőtt vagy gondviselő ölében utaznak.

„Ülőhelyfoglalás esetén gyermekjegyet kell vásárolni” – tette hozzá.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!