ACNEWS

A Thunder újabb bosszúja: Kevin Durant is jelen lesz a Gyűrű ceremónián

NBA / Fotó: Shutterstock
NBA / Fotó: Shutterstock
Kezdetét veszi az NBA 2025/26-os idénye. 4 bajnokcsapat is pályára lép: A Thunder a Rockets-szel játszik, míg a Lakers a Warriors-t fogadja.
Hirdetés
Ad image

Magyar idő szerint hajnali fél egykor veszi kezdetét az NBA-karaván. Az első mérkőzésen rögtön a regnáló bajnokot – az Oklahoma City Thundert – csodálhatjuk, az ellenfelük pedig a valaha volt legmagasabb kezdő ötössel felálló alakulat, a Houston Rockets.

Thunder Rockets: Ez nagyon fog fájni Kevin Durant-nek

Shai Gilgeous-Alexander és csapattársai átesnek a beavatáson: megkapják a 2024/25-ös idényben megszerzett Larry O’Brien trófea elismerését, az NBA bajnoki gyűrűket, valamint felhúzzák a karzatra a zászlót is, amely örökké emléket állít a tavalyi évben véghez vitt hőstettüknek. Igaz az OKC másik nagyágyúja, Jalen Williams mindezt a partvonal mellől kénytelen nézni, hiszen J-Dub átesett egy csuklóműtéten a nyár folyamán, amelyből egyelőre lábadozik.

Az Oklahoma City Thunder tavalyi, igazán emlékezetesre sikerült menetelése a csapat történelmének egy olyan csúcspontja, amelyet a csapat fiataljai előtt 1979-ben sikerült utoljára a jogelődnek, a legendás Seatle SuperSonics-nak. 1979 és 2025 között még kétszer jutottak döntőbe – mindkét csapat gigászi sztárokat vonultatott fel, mégis elbuktak. 1996-ban Shawn Kemp, Gary Payton és Detlef Schrempf kevésnek bizonyult a Michael Jordan fémjelezte Chicago Bullsnak, majd 2012-ben a Russel Westbrookkal, James Hardennel és Kevin Duranttel felálló – már Thunder – sem volt ellenfele a LeBron James vezette Miami Heatnek.

Most viszont elégtételt nyert a csapat, 46 év után újabb bajnoki zászló loboghat a csarnokban. A dolog pikantériára, hogy a Houston Rockets soraiban ott szerepel a friss igazolásuk, Kevin Durant. Az a játékos, aki nem tudott bajnoki címet szerezni a Thundernek. Az a játékos, aki 2016 nyarán elárulta a Thundert és a nagy rivális, Golden State Warriors csapatához igazolt, hogy úgy kerülhessen az NBA csúcsára.

Hogy az ellenfélről is ejtsünk szót: a Rockets egy 2 méter magas játékossal és négy 2 méter 10 centiméter magasság feletti játékossal áll fel a szezonnyitón – mióta Durant a csapathoz került ez a legérdekesebb hír a texasi gárda háza tájáról. Tény, hogy minden esélyük megvan arra, hogy megszorongassák a Thunder ifjoncait és Durant igazolásával és egy szintet feljebb tudjanak kapcsolni – de többet nem igazán. Durant történelmi cseréjéről egyébként az Ac News is írt még a nyár folyamán.

Új királya van a Lakers-nek, de vajon mit kezdenek a dörzsölt öregfiúkkal?

A helyi idő szerint hajnali négykor kezdődő Los Angeles Lakers és a Golden State Warriors összecsapása nem csupán az új szezon kezdetét jelenti – ez a mérkőzés a dicső múlt és a jelen szimbolikáját is magában hordozza. Van-e még a Warriors keretében annyi, hogy ligaelit legyen, illetve tud-e már az újjáépülő Lakers nagy skalpokat szedni – esetleg a konferencia csúcsára jutni? A nagykérdés tehát: van még hová forrnia, Kalifornia?

Mindenesetre a Los angeles-i gárda szekere újra beindulni látszik: a sztárja, Luka Doncic, immár vezérszerepben ölti magára a lila-sárga mezt, sőt a szerződése is azt sugallja, hogy hosszabb távon az irányítás az ő kezében lesz. Ugyanakkor hiányzik a 23. szezonjára készülő 23-as, a sportág királya, LeBron James, aki isiász-problémák miatt kénytelen a padról pátyolgatni csapattársait – köztük kisfiát, Bronny-t, aki idén már a második szezonját tapossa a ligában.

Ha a Rockets esetében megjegyeztük, hogy ők a legmagasabbak, a Warriors felállásánál is muszáj megjegyezni, hogy az egyik legöregebb csapat a ligában. A legöregebb épp a Lakers helyi riválisa a Los Angeles Clippers. Stephen Curry, Jimmy Butler, Draymond Green és Al Horford – mind olyan veteránok, akik már nem nagyon riadnak meg semmitől – pláne nem egy új királytól.

Ma este a Lakers részéről az új korszak indítása a tét, míg a Warriors nyugdíjasklubja igyekszik bebizonyítani – elsősorban maguknak – hogy ennek a csapatnak nem csupán a múltja dicső, a jelenük is arany.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!