ACNEWS

Áder: Az új kormánynak első döntései egyikeként biztosítania kell a Velencei-tó vízpótlását

Áder János köztársasági elnök szerint az új kormánynak első döntései között kell gondoskodnia a Velencei-tó vízpótlásának megoldásáról.

Hirdetés
Ad image

Áder János köztársasági elnök szerint az új kormánynak első döntései között kell gondoskodnia a Velencei-tó vízpótlásának megoldásáról.

Az államfő Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában beszélgetett a témáról Reich Gyula vízépítő mérnökkel, a Vízügyi Tudományos Tanács titkárával.

A szakember emlékeztetett, a Velencei-tó vízpótlásának lehetőségeit vizsgáló munkacsoport tavaly év végén arra a megállapításra jutott, hogy hosszú távon biztosítható a tó egészséges vízállása.

Kiemelte, ennek eléréséhez új üzemrendet kell kialakítani a Velencei-tó két víztározójánál, lehetővé kell tenni a vízpótlást a rákhegyi és csákvári karsztvizekből, valamint az agárdi szennyvíz tisztításából.

Reich Gyula szerint ezekkel a lépésekkel összesen akár 80-85 centiméterrel is emelhető a tó vízállása, amely tavaly szeptemberben mindössze 71 centiméter volt, jelenleg pedig 98 centiméter, amely 10 centiméterrel alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél.

Elmondta: 1 millió köbméter víz beérkezése 4 centiméter emelkedést eredményez a Velencei-tóban, amelynek jelenlegi maximális vízszintje 178 centiméter.

Kifejtette, a Velencei-tó egyetlen állandó forrása a Császár-víz nevű patak, amely jelenleg a zámolyi és pátkai tározókon keresztül jut el a tóba.

Reich Gyula szerint egyik első lépésként létre kell hozni egy olyan csatornát, amelynek segítségével a patak elkerülheti a víztározókat és közvetlenül eljuthat a Velencei-tóba, ezzel egy időben pedig megtörténhet a két tározó kikotrása.

Elmondta, a két tározóból együttesen mintegy 10-11 millió köbméter vizet lehet a tóba engedni, amennyiben megfelelő a vízminőségük. Az elmúlt ötven év alatt azonban lepusztult a két tározó állapota, jelentősen megnőtt bennük az iszap- és a szervesanyag-tartalom, így az ott tárolt víz minősége romlott, ami nagyban hozzájárult a Velencei-tó jelenlegi alacsony vízállásához.

Reich Gyula hangsúlyozta, olyan új üzemrendre tettek javaslatot, amely már akkor is előírná a Velencei-tó vízpótlását, ha a vízszint 170 centiméter alá süllyed.

Szerinte a Velencei-tó vízpótlásához emellett fel kellene használni a Rákhegynél és Csákvárnál található karsztvízfölösleget, ami ugyanúgy nem jelentene semmilyen problémát, mint a klórmentesen megtisztított agárdi szennyvíz felhasználása.

Áder János ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a tisztított szennyvizet a világ több pontján sikerrel hasznosítják újra, Szingapúrban például ivóvízként is palackozzák.

Reich Gyula beszélt arról is, hogy hosszú távon érdemes elgondolkodni a Velencei-tó vízszintjének további megemelésén, valamint egy ökológiai és vízgazdálkodási látogatóközpont létrehozásán.

Áder János emlékeztetett, a Velencei-tó alacsony vízállása nem példa nélküli, az elmúlt évszázadokban ugyanis többször kerülhetett közel a kiszáradáshoz a tó, az elmúlt 3 évben pedig az átlagosnál 30-40 százalékkal kevesebb csapadék hullott.

Reich Gyula hozzátette, a Velencei-tó vízminősége az alacsony vízállás ellenére viszonylag jó maradt, a korábban tapasztalt halpusztulást a tó rendkívüli felmelegedése okozta.

Kiemelte, a Velencei-tó vízmérlege 2017 óta negatív, vagyis azóta több víz párolog el a tóból, mint amennyi beérkezik. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!