ACNEWS

Agyő 400! – elhasalt a forint az iráni háború miatt

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A közel-keleti háborús helyzet egyre erősebben hat a pénzpiacokra, és a forint ot is megbetegíti a bizonytalanság.
Hirdetés
Ad image

A tegnapi nap folyamán ismét megindult a forint gyengülése mind az euróval, mind a dollárral szemben, miután olyan hírek érkeztek, miszerint az Egyesült Államok fontolóra veheti, hogy közvetlenül is részt vegyen a háborús konfliktusban Izrael oldalán.

A befektetők várnak…

A befektetői hangulatot gyorsan lehűtötte a hír, ami azonnali dollárerősödést, az olajárak megugrását és a részvénypiacok esését váltotta ki világszerte.

A forint árfolyama ma reggel is gyengén teljesít: az euróval szemben 404 forint körül, míg a dollárral szemben 350 forint felett mozog. A piacokon egyelőre sávos kereskedés tapasztalható, ami jellemző azokra a napokra, amikor a befektetők nagy jelentőségű eseményekre várnak.

Mi áll a forint gyengülése mögött?

Ma este ülést tart az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntő, amely szintén komoly hatással lehet a devizapiacokra.

A szakértők szerint a forint gyengülése mögött elsősorban a globális kockázatkerülés erősödése áll, amit a közel-keleti konfliktus fokozódása és az amerikai politikai bizonytalanság okoz. Ha a Fed szigorúbb hangot üt meg a kamatdöntés során, az tovább erősítheti a dollárt, ami még nagyobb nyomást helyezhet a forintra.

A forint árfolyamának jövője tehát rövid távon is erősen függ a háborús hírektől és az amerikai jegybank döntéseitől. A helyzet törékeny, a piacok rendkívül érzékenyen reagálnak a legapróbb fejleményekre is.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!