ACNEWS

Anya lett az egykori magyar botrányhősnő

Fotó: TV2
Fotó: TV2
Teljesen maga mögött hagyta a múltat az egykori műsorvezető, aki édesanyaként teljesedett ki.
Hirdetés
Ad image

Ötvenéves lett Fehér Anettka egykori televíziós, aki több mint tíz éve teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. A Blikk azonban a nyomába eredt, majd miután felkeresték a szomszédokat, közeli barátokat és az egykori tévés édesanyját is, a lap megtudta: Anettka ismét férjhez ment, tavaly pedig megszületett első gyermeke.

Kiderült, Anettka több évig lakott a városban, ám év elején visszaköltözött a családjával Budapestre.

„Nagyon zárkózott nő, nem sokakat engedett magához közel. Sokáig itt élt Salgótarjánban, de folyton költözött, egyik albérletből a másikba. Közben született egy kisfia, vele és a párjával éltek itt”– mesélte a Blikknek az egyik volt szomszédja. 

„Szeretne végleg leszámolni a múltjával, ezért most is nagyon figyel arra, hogy még véletlenül se bukkanjanak a nyomára. Volt itt egy barátnője, akivel együtt hordták a kicsiket sétálni, de neki se adta meg sem a telefonszámát, sem a lakcímét, kizárólag Facebookon tartják a kapcsolatot”- árulta el a szomszéd.

A napilap ellátogatott Anettka szülőfalujára, a Salgótarjántól néhány kilométerre fekvő Nemtibe, ahol a visszavonult médiaszemélyiség édesanyjával beszélgettek.

„A lányom jól van és végre boldog. Rezső halála után nehezen állt talpra, de idővel új életet kezdett, távol a nyilvánosságtól. Visszament tanítani, és megismerkedett egy budapesti férfivel, akihez hozzá is ment. Néhány évre a férjével a fővárosból Salgótarjánba költöztek, mert betegeskedtem, így nem akartak egyedül hagyni. Hála istennek, meggyógyultam, ezért visszamentek Pestre, de kéthetente meglátogatnak”  – mesélte az asszony, aki örömmel mesélt az unokájáról is a napilapnak

„Tavaly februárban Anettnek kisfia született, aki hatalmas örömöt hozott az egész család életébe. A lányom régóta vágyott egy gyermekre, és most sugárzik a boldogságtól. Édesanyaként kiteljesedett az élete, a kisfia tölti ki a napjait. A férjével nagyon szeretik egymást, és hálásak az életükért. Jelenleg is külföldön vannak, ott ünneplik hármasban Anett ötvenedik születésnapját” – osztotta meg Anettka édesanyja.

Anettka a kétezres évek elején a Budapest TV-n futott betelefonálós műsorával vált ismertté, ahol válogatott trágársággal illették a szexi háziasszonyt. Anettka rendszeresen bőr topban és miniszoknyában vagy forrónadrágban mutatkozott. De nem volt rika, amikor anyaszült meztelenül köszöntötte a nézőket. Anettka azonban mára teljesen maga mögött hagyta a múltat, és a jelek szerint édesanyaként teljesedett ki.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!