ACNEWS

Áttörés: két gyógyszer visszafordíthatja az Alzheimer-kórt

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Új reménysugár az Alzheimer-kór elleni harcban: amerikai kutatók olyan már meglévő, rák kezelésére használt gyógyszereket azonosítottak, amelyek képesek voltak visszafordítani az Alzheimer által okozott agyi elváltozásokat.
Hirdetés
Ad image

A tanulmány a rangos Cell folyóiratban jelent meg, és akár a betegség jövőbeli terápiáját is megalapozhatja. A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i kampuszán (UCSF) és a Gladstone Institutes-ben dolgozó kutatók a letrozolt (emlőrák elleni gyógyszer) és az irinotekánt (főként vastagbél- és tüdőrák ellen használt szer) jelölték meg, mint potenciálisan hatékony Alzheimer-ellenes szereket. A két gyógyszert az amerikai FDA már jóváhagyta onkológiai használatra, így klinikai vizsgálatok is gyorsabban elindulhatnak Alzheimer-kóros betegeken.

Egereken már működik az Alzheimer-kór ellenszere

A kutatók egy nagy orvosi adatbázist (Connectivity Map) használtak annak felderítésére, hogy mely meglévő gyógyszerek képesek visszafordítani az Alzheimer-kór által okozott génexpressziós változásokat az agyban. Ezt követően olyan rákos betegek adatait elemezték, akik ezeket a szereket már használták, és meglepő összefüggést találtak: a gyógyszerek szedése csökkentette az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét.

A letrozol és az irinotekán együttes alkalmazása egérkísérletek során ígéretes eredményeket hozott. A szerek csökkentették a betegséggel összefüggésbe hozható tau-fehérje-lerakódásokat az agyban – ezek az Alzheimer egyik fő jellemzői –, és jelentős javulást tapasztaltak a memóriát és tanulást mérő tesztekben.

„Az Alzheimer-kór különböző agysejttípusokat érint, ezért is fontos, hogy ez a kombináció különféle célpontokra hat”

– mondta Yadong Huang idegtudós. A kutatók szerint a letrozol főként az idegsejtekben, míg az irinotekán a gliasejtekben fejti ki hatását, így együtt képesek átfogóbb védelmet nyújtani. A kutatás egyik kulcsa a számítógépes biológia volt, amellyel a komplex génváltozások gyorsan feltérképezhetők.

„Az Alzheimer sok tényező kombinációjának eredménye, nem lehet egyetlen célpontra lövöldözni” – hangsúlyozta Marina Sirota számítógépes biológus. Hozzátette: „örömmel látjuk, hogy algoritmusaink két már ismert gyógyszer újrahasznosításához vezettek – ez jelentősen lerövidítheti az új terápiák kifejlesztésének idejét.”

Közel járnak ahhoz, hogy embereken tesztelhessék

Bár az eredmények ígéretesek, a gyógyszereket eddig csak állatokon tesztelték, és ismert mellékhatásaik miatt az emberi alkalmazás komoly átgondolást igényel. A kutatók azonban már a következő lépésekre készülnek: jöhetnek a klinikai vizsgálatok, immár emberi alanyokon.

Ez különösen sürgető, hiszen világszerte több mint 55 millió ember szenved Alzheimer-kórban, és ez a szám az elöregedő társadalmak miatt a következő évtizedekben várhatóan több mint megduplázódik. A hatékony kezelés nemcsak az érintettek és családtagjaik életminőségét javítaná, de az egészségügyi rendszerekre nehezedő terhet is jelentősen csökkentené.

„Ha teljesen független források – mint az egysejtes genetikai adatok és a valós betegfeljegyzések – ugyanazokra a folyamatokra és gyógyszerekre mutatnak, akkor talán végre jó úton járunk. Reméljük, hogy ez a megközelítés hamar valódi segítséget nyújt azoknak, akiknek most még nincs hatékony kezelési lehetőségük.”

– nyilatkozta a UCSF weboldalán.

Magyarországon körülbelül 250 ezer ember él Alzheimer-kórral, és a hozzátartozókkal együtt ez a szám megközelíti a másfél milliót.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!