ACNEWS

Az utolsó világbajnokság – Meghalt Mezey György

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Életének 85. évében elhunyt a magyar labdarúgás kiemelkedő alakja, Mezey György, aki máig utolsó szövetségi kapitányként vezette ki a nemzeti együttest egy világbajnokságra.
Hirdetés
Ad image

A magyar szövetség (MLSZ) életműdíjas mesteredzője 1985-ban nemcsak itthon lett a legjobb tréner, hanem egész Európa-szerte nem találtak nála érdemesebbet az év szövetségi kapitánya díjra, emellett pedig klubszinten is maradandót alkotott. A halálhírt közlő Magyar Labdarúgó-szövetség Mezey Györgyöt a saját halottjának tekinti.

Mezey játékoskarrierjében nem jegyezhettek fel jelentős eredményt, de már 1965-ben elkezdett edzősködni is, ezen a területen pedig hamar megmutatkozott a tehetsége. 1971-től kezdve a BVSC korosztályos csapataival foglalkozott, ahol egyik kedvenc felfedezettje Törőcsik András volt.

Amikor Mészöly Kálmánt nevezték ki a kispadra, pályaedzőként Mezey is szerepet kapott, ráadásul 1982-ben megkapta az olimpiai gárda irányítását is. 1983-ban a leköszönő Mészöly utódjaként a felnőttválogatott szövetségi kapitányának választották. A szakember olyan újszerű taktikát és rendszert alkalmazott a válogatottnál, amellyel meglepte nem csak Európát.

Az 1982-ben mesteredzővé váló Mezeyt a sikeres vb-selejtezők után 1985-ben az év edzőjének választották meg itthon, valamint az év európai szövetségi kapitánya elismerést is bezsebelhette. 1986 márciusában a Népstadionban 3–0-ra legyőztük Brazíliát, a FIFA-világranglistán pedig elsők is voltunk Mezey regnálása alatt, a világbajnokságot óriási várakozás előzte meg. De óriási bukás lett a vége.

A Szovjetunió négy perc után két góllal vezetett Irapuatóban, a délben, borzasztó melegben játszott összecsapás vége pedig csúfos 6–0 lett a rivális javára. Kanadát Esterházy és Détári góljával elintézték a mieink (2–0), de a franciák ellen 0–3 volt a vége. A csapat lemaradt a nyolcaddöntőről.

A szakember pedig idehaza ellehetetlenült, ünnepelt kedvencből szinte közellenség lett, azt viszont anno aligha sejtette bárki, hogy ezt követően egyszer sem jutunk ki a világbajnokságra, és az Európa-bajnoki szereplésre is egészen 2016-ig kell majd várni…

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!