ACNEWS

Bagolyfa a panelek között – Ellepték a madarak Tarján egyik utcáját

Az erdei fülesbaglyok évek óta ezt a csendes panel lakótelepi utcát választják nappalozó helyüknek, ahol biztonságban pihenhetik ki éjszakai vadászatukat.

Hirdetés
Ad image

 Az erdei fülesbaglyok évek óta ezt a csendes panel lakótelepi utcát választják nappalozó helyüknek, ahol biztonságban pihenhetik ki éjszakai vadászatukat.

Bár az igazi hideg idő még várat magára, vagyis időjárási indoka még nincs annak, hogy behúzódjanak a városba, a baglyok már elfoglalták a sportpálya körüli ágakat a magasban – írja a Délmagyar.

Tokody Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi egyesületének titkára elmondta, bár a létszám folyamatosan változik, akár 100 baglyot is meg lehet most figyelni ezen a területen.

– A városon belül védve vannak a szárnyas és szőrös ragadozóktól, ezért gyűlnek urbánus területeken. Innen járnak ki éjszaka a szántóföldekre, gyepekre, hogy az agrárvállalkozások termését pusztító rágcsálókra vadásszanak. Közvetetten tehát a városlakóknak is hasznos a jelenlétük, hiszen minél több lesz a termés, annál olcsóbban jutunk majd hozzá – magyarázta a szakember. Ugyanakkor bosszúságot sem okoznak a lakótelepi szomszédaiknak, hiszen csendben pihennek. 

 

– Az erdei fülesbaglyokkal kapcsolatosan csupán a fiókákra szoktak panaszkodni azok, akiknek ablakai közelében költenek a szülők tavasz végén. Szerencsére azonban csak néhány pár választ városi környezetet erre a célra, ezeknek a madaraknak a többsége februárban elkezd visszaköltözni a külső területekre – magyarázta a szakember az újságnak.

A következő két hónapban azonban még biztos, hogy „bagolyfákként” funkcionálnak majd a Kemes utcai növények, azt pedig, hogy melyik ágait érdemes alaposabban megszemlélni, meglehetősen egyszerű eldönteni: csak meg kell nézni, hol van a földön rengeteg bagolyköpet.

 

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!