ACNEWS

Befogadott egy nő egy családot, akik hálából bántalmazták jótevőjüket

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy család tagjai ellen, akik az őket befogadó nőt kihasználták, bántalmazták, dolgoztatták és megkárosították.

Hirdetés
Ad image

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy család tagjai ellen, akik az őket befogadó nőt kihasználták, bántalmazták, dolgoztatták és megkárosították.

A vádirat szerint a szülőkből és két fiatalkorú gyermekből álló család 2016-ban ismerkedett meg a sértett nővel. A sértett bizalmába férkőzve elérték, hogy 2017 áprilisában beköltözzenek a nő mellé annak érdi ingatlanjába. A lakhatásért cserébe azt ígérték, hogy gondoskodnak róla.

Röviddel a beköltözésük után a család tagjainak viselkedése megváltozott. Durván, lekezelően bántak a sértettel, a háztatásban nem segítettek és a közüzemi díjakhoz sem járultak hozzá. Sőt a házi munkát is a sértettel végeztették, akit alkalmanként bántalmaztak vagy veréssel fenyegettek meg, ha ellenszegült. Az is előfordult, hogy a sértett nő el akart menni otthonról, de azt megakadályozták a család tagjai.

Testi épsége elleni fenyegetéssel rávették arra is a sértettet, hogy 120.000 forint személyi kölcsönt vegyen fel a számukra. Emellett szintén fenyegetéssel elérték, hogy a sértett egy-egy mobiltelefon előfizetést is kössön más-más szolgáltatónál. A kapott telefonkészülékeket a család gyermekeinek kellett átadnia. Az elkövetők ezután – előzetes ígéretük ellenére – sem a készülékek részleteit sem pedig a havi előfizetési díjakat nem fizették meg.

A két fiatalkorú családtag többször is arra kérte a sértettet, hogy saját pénzéből ruhát illetve cipőt vegyen nekik. A sértett ezt kezdetben jóindulatból önként meg is tette. Később, amikor erre már nem volt hajlandó a két gyermek már veréssel fenyegetve kényszerítette rá, hogy mindkettejüknek márkás edzőcipőt vásároljon.

A családfő a sértettet rávette arra is, hogy egy fogyasztói hitelnél kezesként járjon el. Valójában az elkövető a sértettet megtévesztve a szerződést vele már mint adóstárs íratta alá, és a törlesztő részletek csoportos beszedési megbízásához is a sértett bankszámlaszámát adta meg. Ezt követően a hitelt a családfő nem fizette, az a sértettet terhelte.

Végül 2018 augusztusában a sértett arra kényszerült, hogy elmeneküljön saját házából egy ismerőséhez. Az elkövetők azonban a házban maradtak, de annak közüzemi díjait nem fizették.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetők ellen kényszermunka bűntette, zsarolás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és csalás bűntette miatt emelt vádat – írta az ugyeszseg.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!