ACNEWS

Beindult a hadigépezet: elrendelték a folyamatos mozgósítást és a tartalékosok behívását

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Nincs leállás, nincs menekvés: megszüntették a sorozások közti szüneteket, és folyamatosan hívják be a tartalékosokat.
Hirdetés
Ad image

Vlagyimir Putyin újabb lépést tett Oroszország teljes háborús átállása felé: az orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az orosz hadsereg mostantól egész évben, megállás nélkül sorozhasson. A Kreml ezzel gyakorlatilag beindította a folyamatos mozgósítást – az ország hadigépezete mostantól nem ismer pihenőt.

Az ukrajnai háború miatt folyamatos a hadsereg utánpótlásigénye (Fotó: Shutterstock)

Az új jogszabály szerint 2026. január 1-jétől megszűnik a tavaszi és őszi sorozási kampány: a katonai behívások egész évben zajlanak majd, a toborzás pedig az állami elektronikus nyilvántartásban történik. A hatóságok 30 napon belül kötelezhetik a polgárokat a sorozóközpontokban való megjelenésre – elég lesz ehhez, ha a behívó elektronikusan megjelenik az adatbázisban.

A rendszer részeként a tartalékosokat is mozgósíthatják, immár nemcsak harci feladatokra, hanem stratégiai létesítmények – például a katonai és energetikai infrastruktúra – védelmére is.

„Így szervezettebbé válik a hadsereg működése”

indokolta a döntést Andrej Kartapolov, az orosz parlament védelmi bizottságának vezetője.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Oroszországban a háborús készültség mostantól állandósul. A mozgósítás nem kampányszerű lesz, hanem egy folyamatosan forgó katonai gépezet, amely bármikor pótolni tudja a frontra küldött erőket.

A döntés újabb jele annak, hogy a Kreml a háborút hosszú távra tervezi. A második világháború óta először 2022-ben rendeltek el „részleges” mozgósítást, és azóta Moszkva fokozatosan építette le a civil kontrollt: bevezették az online behívókat, korlátozták a férfiak külföldi utazását, most pedig végleg megszüntetik a sorozás közti szüneteket. A hadigépezet tehát beindult – és ezúttal nincs leállás, nincs menekvés.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!