ACNEWS

Bernadett apácaként 32 millió forintnyi aranyat lopott a templomokból

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A rendőrség letartóztatott egy 45 éves apácát, Bernadettet, aki aranyat lopott egyházmegyéje templomaiból.
Hirdetés
Ad image

Letartóztattak egy apácát Olaszországban, aki a saját egyházmegyéjének templomaiból lopott értékes votív (fogadalmi) tárgyakat. A 45 éves, Indonéziából származó Bernadett nővér főleg aranyból készült tárgyakat lopott, amelyek becsült értéke 80 ezer euró (több mint 32 millió forint).

A nyomozók szerint az apáca kihasználta helyzetét, és szisztematikusan lefoglalta a legértékesebb tárgyakat, majd eladta azokat kereskedőknek. Az aranytárgyak nagy részét valószínűleg beolvasztották, és a nő az eladásukból származó bevételt külföldi bankszámlájára küldte. A nyomozás során ékszereket, valamint kisebb aranyrudakat találtak a nő birtokában. Az apáca jelenleg házi őrizetben van az egyházközség székhelyén, a Róma melletti San Cesareóban – számolt be róla a Blesk.

A nyomozást Sergio Melillo püspök indította el, aki hónapokkal ezelőtt jelentette a dél-olaszországi Ariano Irpino tartomány három plébániáján történt lopásokat. Az apáca elöljárónő volt, akit a közösség gondozásáért és orgonajátékáért becsültek. A püspöki rezidenciát is ő gondozta. Melillo azt mondta, hogy mélyen elszomorította az egész eset, de „az egyének vétkei nem szennyezhetik be az egyház képét és küldetését”. Hangsúlyozta az ártatlanság vélelmét, és dicsérte a nyomozás szakszerűségét.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!