ACNEWS

Berúgja az ajtót a tavasz – Kiskabát is elég lesz csütörtöktől

Folyamatosan melegszik az idő, a hét második felében belekóstolhatunk a langyos tavaszi időbe.

Hirdetés
Ad image

Folyamatosan melegszik az idő, a hét második felében belekóstolhatunk a langyos tavaszi időbe.

Szerdán már rövid, napos időszakokkal kecsegtet, de alapvetően sok felhő lesz felettünk. A nap második felében helyenként fordul elő kisebb eső, zápor. Melegszik az idő, 10-16 fok közötti maximumra van kilátás.

Csütörtökön több helyen esőre, záporokra készülhetünk, helyenként zivatarok kialakulhatnak. Délután válhat szakadozottá a felhőzet nyugat felől. Élénk, erős, helyenként viharos lökések kísérik a nyugati-délnyugati szelet. Az enyhe hajnal után délutánra 13 és 20 fok közé melegedhet a levegő.

Pénteken a változóan felhős-napos időben elszórtan alakulhatnak ki záporok, néhol az ég ismét megdörrenhet. A délies szelet többfelé élénk, az északnyugati, északi, majd délkeleti tájakon erős lökések kísérhetik. Enyhe marad az idő, a csúcshőmérséklet ismét 13 és 20 fok között alakul. Szombaton egy hidegfront tör be viharos északnyugati széllel, lehűléssel. Kezdetben többfelé lehet eső, néhol havas eső, a magasabb pontokon hó, délután viszont nyugat felől egyre többfelé kisüt a nap. Reggel 0, +7, délután 5-11 fokot mérhetünk – adta hírül az idokep.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!